Ideális választás

2024.04.27. 12:00

Nagy az öröm, megérkezett Homokra a várva várt terápiás ló

Hosszú keresgélés után bukkantak rá egy ideálisnak tűnő terápiás lóra a révaysok. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a gyógypedagógiai célú lovagoltatás több mint két évtizeden át működött a homoki Révay György EGYMI-ben, tavaly nyáron viszont az állatuk elpusztult. Jótékonysági bálon gyűjtöttek, hogy újat tudjanak vásárolni.

Pakainé Pusztai Nóra

Elsősorban az interneten keresett terápiás lónak megfelelő példányokat a homoki Révay György EGYMI vezetése, miután kiderült, hogy a jótékonysági bál bevétele messze túlszányalta a vártakat.

Tóth Ferenc, a tiszaföldvári lovas egyesület vezetője segített a Homokra érkező terápiás ló kiválasztásában 
Forrás: Beküldött fotó

– Először kinéztünk egy Lüszi nevű lovat, megnéztük, de végül nem felelt meg, így tovább keresgéltünk, amiben Tóth Ferenc, a helyi lovas egyesület vezetője segített – magyarázta Barcza Gábor, a Révay György szakiskolai intézményegység-vezetője. 

Végül a napokban Tiszakécskéről lószállító érkezett Homokra, egy fogatba is fogható, herélt példányt vásároltak meg.

– Olyan kedvező áron sikerült hozzájutni, hogy a tervek szerint egy kiskocsit és talán még egy másik lovat is tudunk vásárolni a jótékonysági bálon, illetve az adományokból befolyt összegből. A példaértékű összefogásért nagyon hálásak vagyunk – mondta.

Hozzátette, nehéz volt a keresgélés, ez az állat 9 éves, korban megfelelő és minden más szempontból is ideális. A következő hónapokban heti 5 órában szoktatják a lovat az új életteréhez és munkájához, majd szeptembertől órarend szerint indulna újra a gyógyterápiás lovagoltatás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában