Bulvár-celeb

2021.04.04. 18:10

Felrobbant az édesanya mellett egy mosógép, borzalmas mi történt ezután

Egy család egész konyhája megsemmisült, miután a mosógépük váratlanul felrobbant. Az anya éppen ott állt a gép mellett, amikor füstölögni kezdett. Az volt a szerencséjük, hogy otthon voltak, amikor történt.

Forrás: Shutterstock

Laura Birrell elmondása szerint a hangok alapján elsőként azt hitte, hogy bomba robbant a konyhájában. Ám mint kiderült, a mosógépe semmisült meg egy hatalmas robbanással, ami során az alkatrészek és az üvegdarabok is szerteszét repültek.

Az üzletasszony a sokkoló rombolást és a hatását is lefényképezte, elmondása szerint a mosógép dobja robbant ki a helyéről. Az egész konyhát eldeformálódott fémdarabok, műanyag- és üvegdarabok borították. A történetet és a képeket is közösségi oldalán osztotta meg, hogy másokat is figyelmeztessen a veszélyre.

„Sokszor hallottam, hogy nem szabad bekapcsolva hagyni a mosógépet, ha valaki elmegy otthonról. Nos, én örülök, hogy nem mentem sehová, mivel a gépem szó szerint felrobbant. Szerencsére éppen a konyhában voltam, amikor elkezdett füstölni, így még időben kikapcsolhattam” – írta a The Sun nyomán a Metropol.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!