2023.09.21. 06:00
A mesterséges intelligencia kreativitása már meghaladja az emberi átlagot
Bár az utóbbi hónapokban csökkent a felhasználói érdeklődés a ChatGPT és társai iránt, azok rendületlenül fejlődnek. Egy tanulmányból kiderül: a chatbotok az átlagos embernél jobbak a kreatív gondolkodási feladatok megoldásában.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Gearstd
Az olyan generatív mesterséges intelligenciák (MI) napi használata, mint a ChatGPT, vagy a képgeneráló Midjourney, várhatóan számos szakmára, hovatovább az egész társadalomra drámai hatást fog gyakorolni. Az MI hatása a kreativitás klasszikusan emberi területein is rövidesen jól érzékelhető lesz: például a mesterséges intelligencia által generált festmények már számos esetben felülmúlják az emberi alkotásokat. (Több jelentős versenyben győztek le igazi művészeket, mikor a zsűri nem tudta, hogy gép volt az alkotó.)
A kreativitást hagyományosan egyedülállóan emberi képességnek tekintik, de immáron megkérdőjeleződik ez a hit.
A Scientific Reports folyóiratban szeptember 14-én megjelent tanulmányban a kutatók az emberek és a mesterséges intelligencia chatbotok kreativitását hasonlították össze, hogy megértsék a gépi kreativitás jelenlegi határait és lehetőségeit. A vizsgálatba a Prolific online platformon mintegy háromszáz, 30,4 éves átlagéletkorú, angol anyanyelvű résztvevőt vontak be. A legtöbbjük teljes munkaidős alkalmazott vagy diák volt, akik elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Kanadából és Írországból származtak.
Az MI oldaláról három mesterséges intelligencia chatbotot, a ChatGPT3.5-öt (később ChatGPT3), a ChatGPT4-et és a Copy.Ai-t tesztelték 11 alkalommal. Ez a módszer jelentős méretű mintát biztosított a kutatóknak a különbségek felismeréséhez.
A résztvevőket arra kérték, hogy találjanak ki szokatlan és kreatív felhasználási módokat mindennapi tárgyakhoz, mire
kiderült, az MI chatbotok elgondolásai átlagosan felülmúlták az emberi résztvevőket.
Míg az emberi válaszok gyakran igen gyengének és fantáziátlannak bizonyultak, a chatbotok kreatívabb válaszokat adtak. Fontos azonban megjegyezni, hogy a legkreatívabb emberi ötletek még mindig elérik, vagy meghaladják színvonalukban a chatbotokéit.
A generatív mesterséges intelligencia divatos és ismert eszközeinek, például a ChatGPT-nek, vagy a MidJourney-nek a fejlesztése és széles körű elérhetősége élénk vitákat váltott ki az MI társadalomba való beillesztéséről; az emberi kreativitás természetéről; valamint a mesterséges intelligencia-technológiák munkaerőpiacra gyakorolt lehetséges hatásairól.
Mivel a mesterséges intelligencia rendszerek egyre inkább képesek olyan feladatok elvégzésére, amelyek korábban kizárólag az emberek hatáskörébe tartoztak, aggodalomra ad okot, hogy az emberek egyre több munkahelyről kiszorulhatnak. Az oktatásban nehéz kérdések vetődtek fel az ilyen technológiák etikai és pedagógiai vonatkozásairól, valamint sokan felvetik, hogy a mesterséges intelligencia rendszerek csökkenthetik a kritikus gondolkodási készségeket.
Súlyos jogi és etikai kérdések adódnak a mesterséges intelligencia által generált tartalmak miatt. Mivel egyre kifinomultabb alkotásokat hoznak létre az újságcikkektől a művészi alkotásokig, felvetődik a kérdés, hogy az AI által generált termékeknek ugyanolyan jogi védelmet kell-e biztosítani, mint az ember által készített alkotásoknak? Hogyan lehet felelősséget és – másrészt – akár elismerést rendelni az ilyen alkotásokhoz?
Az ember tényleg olyan egyedülálló?
Ahogy a mesterséges intelligencia technológiák tovább fejlődnek, megkérdőjelezik a hagyományos elképzeléseket arról, hogy mit jelent embernek lenni, és arra kényszerítenek bennünket, hogy újragondoljuk a fajunkat meghatározó egyedi tulajdonságokat.
A kreativitást a történelemben kizárólag tudatos emberi lényeknek tulajdonították, s most kiderült, az MI eredeti tartalmat tud létrehozni.
A mesterséges intelligencia óriási lehetőségeket mutat azokon a területeken, amelyek érvelést és kreatív döntéshozatalt igényelnek. Ezt régen bizonyítja például a sakkmotorok, a neurális hálózatok és a mély tanuláson alapuló sakkhálózatok térnyerése, amelyek képesek legyőzni a sakkmestereket. Ezenkívül úgy tűnik, hogy az MI jól teljesít a művészetekben: a legújabb mesterséges intelligencia-eszközök kiváló műalkotásokat készíthetnek, amelyeket magas áron vásárolnak meg, valamint olyan költészetet hoznak létre, amely megkülönböztethetetlen az ember alkotta művészettől.
De mi is pontosan a kreativitás?
A kreativitást leginkább úgy határozzák meg, mint a bizonyos mértékig eredeti és hasznos ötletek előállításának képességét. Ez a meghatározás lehetővé teszi számunkra, hogy a mesterséges intelligencia kreativitását ugyanazon kritériumok alapján értékeljük, mint az emberi ötleteket.
A tanulmányból kiderül, a mesterséges intelligencia csevegőbotjai az átlagos embernél kiemelkedőbben teljesítenek kreatív feladatokban, bár egyelőre a legmagasabb pontszámot elért emberek még mindig felülmúlják a legjobban teljesítő chatbot-eredményeit.
Általában elmondható, hogy az emberek által produkált minimális pontszámok sokkal alacsonyabbak voltak, mint az MI-é, de viszont maximális pontszámaik meg magasabbak voltak a gépekénél. A legjobb emberi válasz a nyolcból hét pontozási kategóriában minden chatbot legjobb válaszát felülmúlta.
A chatbotok már legalább olyan kreatívak, mint az átlagemberek. A tanulmány kutatói szerint a jövőbeli vizsgálódásoknak azt kell feltérképezniük, hogy miként integrálható mesterséges intelligencia a kreatív folyamatokba az emberi teljesítmény feljavítása érdekében.
Digitália
- Elon Musk kifizethető árú robottaxit és több más extrém ötletet is bemutatott (videó)
- Biztató eredményt értek el szegedi kutatók a migrén elleni küzdelemben
- Nekünk csodás látvány, a csillagászoknak fontos megfigyelés az év eddigi legfényesebb üstököse
- Amikor a mesterséges intelligencia társunk valami többre vágyik
- Félnek a mesterséges intelligencia Nobel-díjat kapott atyjai, hogy a munkájuk túl messzire visz