2017.11.11. 08:14
Újabb fejlesztésekre számíthat öt település a Jászságból
A területfejlesztési programok támogatási összegeinek felhasználása mellett a közeljövőben a modern kisvárosok programnak is kedvezményezettje lehet a Jászság.
Pócs János országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Jászság öt városának vezetőjével több alkalommal tartottak már megbeszélést.
Az érintett települések (Jászberény, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászfényszaru, Jászkisér) által megfogalmazott célokat eljuttatták a kormány képviselőjéhez.
Az infrastruktúra további fejlesztése mellett jelentős hangsúllyal jelent meg a célok között a turisztikai beruházások igénye, illetve a lakhatási lehetőségek kibővítését támogató fejlesztések szándéka.
Pócs János hozzátette, hogy a támogatási igények vizsgálata, áttekintése zajlik ezekben a hetekben. Újabb kistérségi egyeztetések az elkövetkező hetekben már nem lesznek.
Várhatóan 2018 első hónapjaiban kapnak majd információt arról, hogy mely fejlesztési elképzelések támogatását tartotta indokoltnak a kormányzat, illetve a támogatási összegekre milyen ütemezéssel lehet számítani.
B. Cs.