negyedéves kimutatás

2017.08.05. 08:19

A huszonévesek több mint harmadának van megtakarítása a K&H szerint

A 19-29 éves fiatalok legnagyobb része lakásra gyűjt – derül ki a K&H negyedéves, a korosztály elégedettségét mérő jóléti index felméréséből.

A fiatalok 83 százalékának van bankkártyája, 74 százalékuknak saját folyószámlája is. Ezzel szemben hitele, banki megtakarítása, életbiztosítása és befektetése keveseknek van, pedig a trend szerint takarékoskodnak.

A felmérésből kiderül: a fiatalok 37 százaléka rendelkezik megtakarítással, a megtakarítók 21 százaléka már a hónap elején félreteszi a kitűzött összeget, míg a hónap végén megmaradt pénzt a fiataloknak csak a 19 százaléka spórolja meg. A megkérdezettek 29 százaléka alkalmanként, 31 százalékuk pedig soha nem tesz félre pénzt. Hozzátették, utóbbiak aránya 2014-ben még 38 százalék volt.

A megtakarítások átlagos összege 767 ezer forint körül van, amely nagyjából megfelel a három negyedévvel ezelőttinek. Az aktív dolgozók megtakarítása átlagosan egymillió a diákoké 307 ezer, míg a gyesen vagy gyeden levők 152 ezer forintot takarítanak meg – ismertették.

A felmérés szerint a fiatalok 39 százaléka a megtakarításból lakást szeretne vásárolni, majdnem ugyanennyien – 38 százalék – általános tartalékot képeznének, ötödük autóra és utazásra gyűjt, ennél kevesebben családi eseményre, oktatásra, nyugdíjra tesznek félre.

A felmérés rámutat arra is, hogy lakáshitele jellemzően csak a 26 éven felülieknek van, a fiatalabbak nem vesznek fel kölcsönt és nem fektetnek be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!