Szenzáció

2018.11.14. 13:23

Vilmos herceg kedvenc bandája Zsédával lép fel

A crossover műfaj brit üdvöskéje, a sármos Blake trió január 18-án koncertezik a Papp László Budapest Sportarénában.

Az angol hercegi pár kedvenc énekegyüttese, a Blake a kiváló magyar énekesnőt, Zsédát kérte fel vendégművészként az idén 10. születésnapját ünneplő formáció budapesti koncertjére.

A Katalint és Vilmos herceget, Fülöp herceget, II. Erzsébetet már meghódító zenekar először látogat el hazánkba. A fiúk – koncertjeik során – az adott turnéhelyszín legjobb énekeseit hívják meg koncertjeikre. Budapesti fellépésük előtt több magyar előadót is meghallgattak és választásuk Zsédára esett, mint mondták

„Adrienn fantasztikus hangja mellett döntő érv volt, hogy sokáig dolgozott énekegyüttesben, így biztosan hamar közös nevezőre találunk majd a próbák alatt”.

 

Fotó: zseda.hu

Több mint egymillió eladott lemez, közel 150 televíziós produkció és számtalan nemzetközi fellépés fémjelzi a Blake eddigi útját a világsiker felé. A klasszikus és popzenei stílusokat remek érzékkel ötvöző zenekar hat hónappal a megalakulása után megjelenő első albumukból három hét alatt több mint 100 000 példányt adott el, amely nem sokkal ezután aranylemez lett. Debütáló lemezük hatalmas sikernek örvendett, 2008-ban a Classical Brit Award gála dobogós helyén végeztek, ahol elnyerték az Év Albuma díjat, és a Top 20 Pop Chart listájára is felkerültek.

Számos világhírű sláger feldolgozását köszönhetjük eddig a formációnak, és korábban a 2012-es olimpiai játékok főelőadójának is felkérték őket. A Blake a Buckingham Palotában is visszatérő vendég: maga II. Erzsébet kétszer is meghívta őket a Buckingham Palotába koncertezni – a hercegi párral a mai napig jó kapcsolatot ápoló zenekar, melynek tagjai együtt jártak iskolába Katalin hercegnével és Vilmos brit királyi herceggel,

egy külön számot is írt a pár esküvőjére, ami „All of Me” címmel vált híressé.

A fiúcsapat jótékonysági akcióit is mindig nagy érdeklődés övezi: a trió amellett, hogy gyermekjóléti szervezetek munkáját támogatja, olyan fontos ügyekhez is szívesen adja a nevét, mint a rákkutatás vagy az állatvédelem.

Január 19-én a formáció egy vidéki helyszínen, Debrecenben is színpadra lép. Itthoni fellépéseiket egy magyar szimfonikus zenekar fogja kísérni mindkét helyszínen, akik már javában próbálnak a januári koncertekre. Az élő show-n az együttes 10. születésnapja alkalmából kiadott album dalait is hallhatjuk, ami a mai napig a Brit Classical Charts első helyein szerepel.

Január 18-i budapesti fellépésük előtt a Blake az Egyesült Királyságban turnézik szeptembertől egészen késő decemberig, így ottani fellépéseiket a közösségi médiában is nyomon tudjuk követni. A budapesti előadásra a jegyértékesítés hamarosan indul, jegyek 6 900 Ft-tól, a debreceni műsorra pedig már 5 800 Ft-tól kaphatók.

Borítókép forrása: zseda.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!