Járvány

2020.04.03. 08:58

Az Alkaloida már gyártana

Hatósági pecsétre vár az Amerikában használt szer.

Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. (Alkaloida Zrt.) készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély,

hiszen az elsődleges célunk nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése

– mondta a Világgazdaságnak Pallos László, az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója. Mint közölte, tablettát ma is tud készíteni a társaság, az általa előállított Hydroxychloroquine 200 milligrammos tablettát már törzskönyvezték az Egyesült Államokban, ahová az Alkalodia már jó néhány éve exportálja is. A cég és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) együtt dolgozik azon, hogy a gyógyszer minél hamarabb megkapja a magyarországi forgalmazási engedélyt is. Pallos László azt is elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a hazai egészségügyi szakemberekkel is, hiszen a gyógyszert elsősorban a magyar betegeknek kívánják biztosítani, és csak utána másoknak.

Az Alkaloidánál lévő hatóanyag-mennyiségből mintegy 20 millió 200 milligrammos tabletta készülhet, ennyi több mint 2,2 millió beteg kezelésére elég

– erősítette meg Pallos László. A társaság napi körülbelül 900 ezer tablettát tud gyártani. Az eddigi adatok szerint egy ember kiegészítő kezeléséhez nagyjából 50 tablettára van szükség.

„Hazánkban nem folyik még klinikai vizsgálat koronavírus kezelése kapcsán, de indikáción túli engedélyt már több koronavírus kezelésére szolgáló szernél kértek a kezelőorvosok” – közölte korábban az OGYÉI. Ez azt jelenti, hogy már forgalomban levő engedélyezett készítményeket fel lehet használni nem az adott gyógyszer leírásában szereplő célra is. A múlt héten megjelent kormányrendelet megkönnyíti az eredeti javallaton kívüli engedélyezéseket a koronavírusos betegek kezelése érdekében.

Bár Magyarország a hid­roxi-k­lorokin-szulfát egyik legnagyobb exportőre, a hatóanyag kivitelét a múlt héten hat hónapra megtiltotta a kormány.

Orbán Viktor a hazai gyógyszertermelésről egyeztetett

Több mint 2,3 milliárd forintos támogatással egy tucatnyi, a koronavírussal szembeni egészségügyi védekezést megerősítő kutatás-fejlesztési projekt zajlik Magyarországon – derült ki azon a videokonferencián, amelyen a fejlesztések előrehaladását, várható eredményeit tekintették át a kutatócsoportok vezetői és képviselői Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László miniszter részvételével. A munkacsoportok vezetői ismertették kutatásaik eddigi eredményeit. Orbán Viktor elmondta: a járvány hosszú lesz, a java most következik. Vakcina továbbra sincs és szükségünk van minden lehetséges gyógyszerre, amely enyhíti a betegség tüneteit. Ez utóbbiból Magyarországon több tesztelése is zajlik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!