Ország-világ

2020.12.10. 21:06

Varga Mihály: nehéz időkben is számíthat az ország a magyar pénzintézetekre

Együttműködésüket megköszönve felidézte, hogy egyszeri adóbefizetéssel már az első fél évben hozzájárultak a járvány kezeléséhez.

Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy az ország nem csupán a jól teljesítő, hanem a nehéz években is számíthat a magyar pénzintézetekre – jelentette ki a pénzügyminiszter a Gránit Bank csütörtöki online rendezvényén.

Varga Mihály szerint 2020 a nehézségek ellenére fontos változásokat hozott a pénzügyi szektorban. Mérföldkőnek nevezte a hitelmoratóriumot, az azonnali átutalási rendszer elindulását, a kártyás fizetés értékhatárának emelését, de hozzátette, hogy a bankok segítségére is szüksége volt az országnak.

Együttműködésüket megköszönve felidézte, hogy egyszeri adóbefizetéssel már az első fél évben hozzájárultak a járvány kezeléséhez.

A Gránit Bank segítségét a tárcavezető külön is kiemelte. Az idén 10 éves hitelintézet jelentős részt vállalt a pénzügyi folyamatok stabilizálásában – hangsúlyozta.

Varga Mihály az eddigi fejlődést méltatva megjegyezte, hogy a bank a következő években is folytathatja a növekedést, amire az állami tulajdonszerzéshez kapcsolódó 3 milliárd forintos tőkeemelés is fontos biztosíték. A miniszter úgy véli, hogy Magyarország a járvány visszaszorításával visszatérhet a növekedési pályára.

Ennek eredményeiből jövőre már mindenki részesülhet, így a pénzügyi szektor is – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!