Hangverseny-sorozat

2023.09.07. 12:36

Új évaddal folytatódnak a Karmelita Koncertek

Idén már a harmadik évad klasszikus zenei kínálatából válogathat a Karmelita Koncertek közönsége. Az elmúlt évadokhoz hasonlóan a programok jeles kulturális napokhoz kötődnek és a komolyzenei repertoárt helyezik előtérbe. A nagy sikerű hangversenyek közt elsőként Szabó Balázs orgonaestjén a visegrádi nemzetek zeneszerzőinek válogatott műveit hallhatja a publikum szeptemberben – közölte a Várkapitányság sajtóirodája.

MW

Folytatódik a hangverseny-sorozat a Karmelitában

Forrás: Várkapitányság

A Karmelita nemcsak a Budavári Palotanegyed egyik ikonikus épülete, de kulturális helyszínként is több százéves múltra tekint vissza. 1790-ben az első magyar nyelvű előadás színhelye volt, olyan neves művészek léptek fel itt, mint Blaha Lujza vagy Déryné, de itt próbálta Haydn A teremtés című remekművét, 1800. május 7-én pedig Beethoven koncertjét hallgathatta meg a korabeli közönség. 

A gazdag művészeti múlt hagyományát idén is folytatja a 2021-ben indult hangverseny-sorozat a Karmelita épületegyüttes Beethoven-termében.

Szeptember 24-én Szabó Balázs Nyitóhangverseny című előadása a visegrádi együttműködést is szimbolizálja: cseh, lengyel, szlovák és magyar zeneszerzők műveit egyesíti. A Karmelita tavaly átadott lenyűgöző hangzású orgonáján szólal meg a hangszer lehetőségeit teljes gazdagságában bemutató repertoár. Szabó Balázs orgonaművészként Európa-szerte ad hangversenyeket, kiváló ismerője a történelmi orgonáknak, játékában a különböző stílusok alapos ismeretéből felépített korabeli hanginterpretáció elmélyültséggel és drámai kifejezőerővel párosul.

Az évad első felében október 1-jén, a zene világnapján különleges Dohnányi-műsorral érkeznek a Karmelitába az idén 170 éves Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának muzsikusai. Október 22-én a fiatal zongoraművész-generáció egyik legkiválóbb képviselője, a Junior Prima-díjas Magyar Valentin ad Liszt Ferenc műveiből összeállított szólóestet a zeneszerző születésnapján. November 11-én, a Haydneum Őszi Fesztivállal közös szervezésű koncerten Haydn Aki hűtlen, pórul jár című vígoperája csendül fel az Orfeo Zenekar előadásában. A művet éppen 250 évvel ezelőtt mutattak be Eszterházán. Az adventi időszakot december 16-án a Szent István Filharmonikusok koncertje zárja két magával ragadóan szép vallásos zeneművel, Joseph Haydn Szent Miklós-miséjével és Vivaldi Gloriájával.

A Karmelita Koncertekről és a jegyvásárlási lehetőségekről a karmelitakoncertek.hu weboldalon olvashatnak bővebben az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!