Ma is aktív: kaszál, kapál, pörköltet főz a 90 éves Pista bácsi

– Még a jó apám tanított meg kaszálni a 30-as évek végén. Én 1927-ben születtem Kunmadarason, a bátyáim, nővéreim után. Apám nagyon dolgos ember volt, igyekezett mindent megteremteni nekünk. Már kisgyerekként mentem hozzá aratáskor a búzaföldre és ott kíváncsiskodtam, hogy mit csinál.

– Aztán később hordtam az ebédet, majd megpróbáltam a lányokkal markot szedni. Iskolás voltam, amikor megmutatta apám hogyan kell kaszálni. Először csak egy párat csaptam, mire azt mondta, belőled jó kaszás lesz.

– A két bátyámnál jobban állt a kasza a kezemben, így tízévesen apám csinált nekem egy kiskaszát, s aratáskor a két nővérem szedte a markot, a fiúk meg kötötték, rakták keresztbe, én meg kaszáltam – mondja Pista bácsi, aki apja mellett évekig így aratott.

Az elemi iskola után a Közép-Tiszai Állami Gazdaság helyi telephelyén villanyszerelőként dolgozott 26 évig.

– Amikor a munkahelyi bankettekre, brigádvacsorákra Kantáné Pirike főzte a birkapörköltet, én ellestem tőle hogyan kell, azóta is így csinálom. Itthon is én főzök, mert a feleségem már nem bírja, betegeskedik.

– A leves a mindenem, ha megóhajtom, vagy gulyáslevest főzök, vagy húslevest, a saját receptem szerint.

– A különböző pörköltöket is jól készítem, de a süteményeket nem óhajtom. Egyébként sem szeretek csak itthon ülni, mindig találok magamnak valami teendőt, apámtól is ezt láttam.

– Munkába kerékpárral jártam, napi 18 kilométert bicikliztem. Mestervizsgát tettem, három tanulóm is volt. Mellette a gazdaságban működő tűzoltóságnak is tagja voltam. A nagyiványi részen én feleltem a víz ellátásáért – sorolja Pista bácsi.

– Feleségemmel egy fegyverneki bálban ismerkedtem meg. Ott játszottam harmonikán, amikor megláttam Irénkét, azonnal beleszerettem, olyan gyönyörű lány volt. Megkértem a kezét és elhoztam ide, Kunmadarasra. Most vagyunk 58 éves házasok.

– Irén Éva lányunk itt él Madarason, két gyermeke van, mindketten önállóak már. A fiam a hivatalban gépkocsivezető – anyagbeszerző, elvált, neki három gyermeke van, a kisebbik lányunk Mónika nem itt él, egy fia van.

– Nagyon szeretek viccelődni, a fiatalok között lenni, jóérzés, amikor kíváncsiak a véleményemre, meghallgatnak, vagy a régi időkről kérdeznek. Szívesen mesélek nekik – ez is a fiatalosságom titka, s az, hogy nem hagyom el magam – árulja el az idős férfi, aki gyerekeitől is ritkán fogad el segítséget.

– Az utcán ma is kaszálok. A szomszédasszony mondta, hogy lenyírja nekem is a füvet. Az nem úgy van, a tyúkok nem szeretik amit fűkaszával vágunk, így míg bírom, kaszával én megcsinálom. Minden nap csak annyit vágok, amit villával bebírok, s a jószágok megeszik.

– Korábban nagy jószágállományunk volt, birka, sertés, baromfi százszámra, de ma már csak pár tyúkunk van. Hiába, megöregedtem. Elmondhatom, hogy beteg soha nem voltam, orvoshoz is csak egyszer mentem, amikor eltört a lábam.

– Gyógyszert soha nem szedek, fáj tőle a gyomrom – mondja nevetve Pista bácsi, aki szívesen mesél régi madarasi történeteket a honismereti egyesület tagjainak és a fiataloknak is.

Ha szívesen olvasna még helyi idősekről kedves történetet, ide kattintva egy hetven éve boldogságban élő kuncsorbai házaspár életét ismerheti meg.