ELISMERÉS

2018.09.05. 17:30

Kitüntetést kapott a szolnoki mozgássérült egyesület elnöke

Nagyszerű dolog azzal szembesülni, ha elismerik az ember munkáját. Így érzett Fehérváry Tünde, az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület elnöke is, mikor rangos állami kitüntetést vehetett át. A hölgy maga is kerekesszékes mozgásfogyatékos, ez azonban sosem gátolta abban, hogy dolgozzon, sorstársai érdekében munkálkodjon.

Kovács Berta

Fehérváry Tünde az érdemkeresztet és a vele kapott oklevelet mutatja

Fotó: Kovács Berta

Az elnök asszony nemrégiben a mozgásukban korlátozott emberek érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott.

– Úgy tudtam meg, hogy díjat kapok, hogy július végén kaptam egy telefont. Mondta az illető, hogy a kabinetirodából hív e-mail-cím egyeztetése miatt, küldeni akar nekem levelet. Nem is esett le akkor, honnan is keresnek, azt hittem, Szolnokról. Két napra rá meg is jött az e-mail, ami arról tájékoztatott, hogy a köztársasági elnök Fehérváry Tünde elnök asszonyt kitüntetésre javasolja.

– Kapásból azt hittem, nekem kell valakire szavaznom, eszembe sem jutott, hogy én lennék a díjazott, de nem találtam mellékelve semmilyen listát. Néztük, néztük a fiammal a levelet, míg arra jutottunk, hogy mégiscsak én kapom e díjat – idézte fel a jó hírrel történt szembesülés pillanatait Fehérváry Tünde.

A rangos elismerést a fővárosi Pesti Vigadóban az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen vehette át Rétvári Bencétől, az EMMI miniszterhelyettesétől.

Mint Tünde elmondta, azóta már nagyon sokan gratuláltak neki, pedig nem is igen hírelte kitüntetését. A rendezvényen még Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is kezet rázott vele, mondván, hogy ilyen emberekre van szüksége az országnak.

Arról pedig mai napig sincs sejtelme Tündének, vajon ki terjeszthette fel a díjra.

– Nagyon jólesett az elismerés – hangoztatta –, de akkor is dolgoztam volna, mint ahogy dolgozom is, ha soha senki nem dicsért volna meg. Az elmúlt hat évben, mióta az egyesületet vezetem, mondhatni, éjjel-nappal a sérült emberek érdekében munkálkodtam, telefonáltam, szerveztem, még hétvégéken is.

– Most már látszik, nem hiába fektettem be ennyi energiát. Már 30 éve foglalkozom fogyatékos emberekkel. Azzal szembesültem, hogy az igazán súlyosan vagy halmozottan fogyatékos gyermekekkel a megyében igazán komolyan nem foglalkozik senki, ennek a csoportnak érdekképviselete sincs. Ezért vállaltam el, hogy alapítunk egy egyesületet, nekik akartunk segíteni.

– A mozgássérültek között is hatalmas különbségek vannak, és én egész életemben nagyon fontosnak tartottam, hogy az emberek szemlélete megváltozzon, a sérülteket is a társadalom természetes részének fogadják el. Azt tűztem ki célul, hogy ezt még az életem során elérjem – fejtette ki a kitüntetett.

Fehérváry Tünde az érdemkeresztet és a vele kapott oklevelet mutatja
Fotó: Kovács Berta

– Ezt voltaképp sikerült is, de még most is mekkora hiányosságok vannak, van, miért dolgozni. Legnagyobb sikereim közé sorolom, hogy az elmúlt évtizedekben több súlyosan fogyatékos fiatalnak is sikerült példát mutatnom saját életemmel, példámból merítettek erőt ők is, családjuk is, hiszen bebizonyíthattam, hogy fogyatékosan, kerekesszékesként is lehet teljes életet élni.

– Létrehoztuk a Plusz Pont Közösségi Házat, ahol számos olyan szolgáltatást tudunk nyújtani a sorstársaknak, ami könnyebbé teszi az életüket, és életútkövető programot fogunk megvalósítani. Az évek során kettőről tizenhét főre bővíthettük az egyesületben foglalkoztatott sorstársak létszámát – sorolta a legfontosabb eredményeket.

Pihenni persze a későbbiekben sem szándékozik.

– Céljaink között szerepel egy olyan átmeneti szálló kialakítása, ahol három-négy család kapna helyet, szakszemélyzeti segítség mellett, valamint nappali ellátást és foglalkoztatási lehetőséget nyújthatnánk az ezt igénylők részére – avatott be további nagyszabású terveikbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!