Az Alföldről a Himalájára: szédítő magasságba jutott a tiszaszentimrei hegymászó

Beleznay Gyula valami számára nagyon fontosat vitt magával otthonról. Hátizsákjában ott lapult szépen összehajtva egy különleges zászló, melyen hatalmas betűkkel virított: Tiszaszentimre. A hegymászóval élményeiről és további terveiről beszélgettünk. Őszintén mesélt legutolsó kalandjának nehézségeiről is.

 – Alföldi születésűként hogyan kezdődött a hegymászás iránti szenvedélye?

– Tiszaszentimrén nőttem fel, egész életemben sportoltam és Szolnokon voltam katona. Ez a három összetevő vitt engem előre. Számos sportban kipróbáltam már magam, ez egész eddigi életemet végigkísérte. Golfoztam, vitorláztam, triatlonoztam, úsztam, bicikliztem, síeltem, aztán pedig jött a hegymászás. Emlékeim szerint 2005 körül kezdődött minden, amikor már Budapesten éltem, és több hegymászó csoporthoz csatlakoztam. A közösségek által olyan emberekre találtam, akik hasonló érdeklődésűek. Ilyen például Horváth Tibor és Erős Zsolt hegymászó is. Megmásztam Ausztria legmagasabb csúcsát, a közel 4000 méter magas Grossglocknert, többször voltam már az Alpokban, jártam a Mont Blanc-on, és másodszor próbáltam meg a Himalája 6470 méter magas „Mera Peak” csúcsát. Sajnos ez alkalommal sem sikerült az expedíció, hiszen az időjárási viszonyok miatt visszafordítottak minket. Körülbelül 5300 méter magasba jutottunk.

– Fizikálisan és mentálisan hogy bírja ezeket az expedíciókat?

– Többször másztam már hegyet a legendás Erős Zsolttal és Horváth Tiborral. Zsolt egyszer azt mesélte, hogy az egyik tréningjén valaki így köszön el tőle: „jó túrázást kívánunk a legközelebbi úticélhoz”. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy mindez több egy klasszikus túránál. Erőnkön felüli teljesítmény, ahol sokszor ütközik az ember olyan akadályokba, melyekre nem is számított. A szép és felemelő környezet mellett megpróbáltatásokkal teli egy ilyen hosszú út. Számtalanszor ritka a levegő. Fejfájás és szédülés fogja el az embert, melyhez igen nehezen szokik hozzá a szervezet. Jómagam, alföldiként szerencsés helyzetben érzem magam, hiszen a folyamatos sportteljesítmények során megedződtem. A hideget, az oxigénhiányt természetesen megérzi a szervezet, de erre nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is készülni kell. A legutóbbi, kéthetes Himalája-túrám során például közel 12 kilogrammot veszítettem a testsúlyomból...