2023.09.10. 18:00
A horgászverseny alatt bográcsokban rotyogott az étel
Haraptak a halak a Csónakázó-tavon, de a rendezvény résztvevői sem maradtak éhen a tószegi horgász- és főzőversenyen.

A győztes „Főzni jó csapat”, köztük szakácsöltözetben Pálszabó Mihály zsűrielnök
Forrás: Beküldött fotó
Nyárias, napsütéses időben és kiválóhangulatban zajlott le szombaton Tószegen a XIV. Horgászverseny, Hal- és Vadételfőző verseny. A Tószegi Tiszavirág Horgász Egyesület hagyományosan minden évben megrendezi ezt a megmérettetést a Csónakázó-tónál.
A pecázásra négy fős csapatok jelentkezését várták, akik egy bottal, úszós készséggel csalogathatták horogra a halakat. Hogy minél jobb fogási lehetőséget biztosítsanak, az egyesület előző nap ötszáz kiló fogható méretű pontyot telepített a vízbe.
A horgászok ezúttal pontokért küzdöttek. Bár akadt peches pecás, akinek nem sikerült zsákmányt ejtenie, került bőven ponty és egyéb halfaj a haltartókba.

Forrás: Beküldött fotó
A versenyt végül a sajátos nevet választó „Szedett-vedett csapat” nyerte a serleggel és horgászkellékekből összeállított ajándékcsomaggal.
Míg a tóparton a pecások a zsinórt áztatták, vonzó illatok lengék be a környéket. A főzőversenyre elsősorban hal- és vadételekkel lehetett nevezni, de egyéb finomságokat is készíthettek a jelentkezők. A gasztronómiai műveket Pálszabó Mihály aranykoszorús mesterszakács vezette zsűri értékelte. A győzelmet végül a „Főzni jó csapat” söréttésztával körített őzpörköltjének ítélték oda.
Készültek érdekes finomságok is: a Tószegi Emu csapat például nevéhez híven emupörkölttel szállt ringbe.
Az szervezők is készültek étellel: füstölt hallal kínálták a jelenlévőket. Két üstben pedig halászlé rotyogott, melyből a horgászverseny résztvevői ebédelhettek be.