Szolnok kuruc kori történetét dolgozta fel új könyvében Bagi Gábor történész

A vármegyeszékhely történetéről szóló monográfiák újabb kötete jelent meg a közelmúltban. Bagi Gábor kandidátus, a Damjanich János Múzeum történésze a város kuruc kori történetét írta meg „Szolnok a kuruc korban,1685-1711” című könyvében. Az érdeklődést a kiadvány iránt növelheti nemzeti történelmünk tragédiája, mivel a Rákóczi szabadságharcot lezáró 1711-es szatmári egyesség volt az utolsó olyan „békeszerződés”, amivel a magyarság még nyert valamit. A szerzővel könyvről, a korszakkal kapcsolatos hiedelmekről és a forrásokban megőrzött valós képről beszélgettünk.

Szathmáry István

Bagi Gábor történész új kötetével

Fotó: Mészáros János

– Mikortól beszélhetünk Szolnokon kuruc korról?

– A kuruc kor kezdetének 1672-t tekintjük, de Szolnok ekkor még török terület volt. A város 1685-ös visszafoglalása után ugyan említik erre is Thököly kurucait, de tartós jelenlétükkel csak a Rákóczi-szabadságharc kitörésével 1703-tól, a vár elfoglalásától lehet számolni.

– Úgy tudom, a kuruc név Dózsáig nyúlik vissza, és a keresztes szóval rokon.

– Ezt félreértés, nincs rá írásos adat. A „kuruc” és a „labanc” is az 1670-es évektől használt gúnynév volt. A „kuruc” török, vagy görög jövevényszó lehet „hontalan rabló” jelentéssel, míg a „labanc” a loboncos parókára, vagy a császári hadsereg egyenruhájának fehér színére utaló francia „le blanc” kifejezésre utalhat.

– A bevezetőben jelezte, hogy több megállapítása bizonnyal vitát fog kelteni. Mit ért ez alatt?

– Próbáltam tárgyilagos lenni, és a forrásokból sok esetben más kép bontakozik ki a Rákóczi szabadságharcról, mint ami az 1950-60-as évek történeti oktatása, vagy éppen filmjei nyomán él a köztudatban. A kuruc hadsereg a XVI-XVII. századi „vitézlő rend”, a török elleni végvári őrségek sajátos utóda volt, így ellátásában komoly szerepet játszott a zsákmányolás. Ez a XVII. századtól rettenetesen megnyomorította a lakosságot, voltak esetek, amikor a törökkel együtt léptek fel a végváriak ellen. Utóbb a pasák még azt is engedélyezték, hogy a hódoltsági területek önvédelmi szervezeteket, parasztvármegyéket hozzanak létre. A kurucok ellen ugyancsak hasonló fellépések voltak. Így amikor 1705 őszén Rákóczi parancsba adta, hogy a közeledő császári fősereg miatt Kecskemétet telepítsék ki, a lakosság fellázadt, megtagadta az elvonulást, kiűzte a kurucokat és behódolt az ellenségnek.

A fejedelem erre a város felégetését rendelte el, de földesuruk, báró Károlyi tábornok végül közbelépett ez ellen. Már ekkor is gyakran megtörtént, hogy a kárvallottak erővel vették vissza állataikat is az azokat elhajtó kurucoktól.

– Rákóczi nevelője, Bárkányi János ferences atya, egykori szolnoki plébános is elborzadt Thököly kurucainak a tetteitől.

– Igen, és hasonló helyzet volt Rákóczi alatt is. Sajnos a Habsburg ellenreformáció a katolikus-protestáns ellentéteket is felszította, noha Rákóczi a vallásbékére törekedett. Ennek következményeit az irreguláris kuruc csapatok fegyelmezetlensége csak tovább súlyosbította. Így 1704 elején Rákóczi katolikus jász katonáit is megdöbbentette, hogy a tolnai rendházakban mit műveltek a református kurucok, 1706 őszén pedig Jászberényben egy református ezred pusztításai csaknem a katolikus jász ezreddel való összecsapáshoz vezettek. Rákóczi tisztában volt a katonái visszaéléseivel, de a hadsereg ellátatlansága miatt nem tudta meggátolni, hogy olykor a császári hadsereget is felülmúlják a kurucok erőszakosságai.

– Az is brutális tett lehetett, hogy 1703-ban, Szolnok elfoglalásakor szinte az egész őrséget lemészárolták a kurucok.

– Ez nem teljesen egyértelmű. Gorove László írta le száz évvel később, hogy amikor 1710-ben a császáriak visszafoglalták a Szolnokot, Cusani császári tábornok megfenyegette a helyőrséget. Eszerint a kurucok 1703-ban hitszegően mészárolták le a császári őrséget, és ellenállás esetén maga is hasonló elbánást ígért számukra. Elszórt utalások vannak arra, hogy a kurucok a katonákon kívül nőket és gyerekeket is megöltek. A másik oldal viszont az, hogy 1703-ban a szolnoki császári őrségből is álltak be katonák a kurucok közé. Az oda-vissza pártolás egyébként sem volt elszigetelt jelenség, a dunántúli és a nyugat-felvidéki nemesség állásfoglalása sokszor attól függött, hogy a vidéken épp melyik haderő volt az úr. Például az 1685-87-ben Szolnokon szolgáló Wéber Dániel császári hadbiztos egy évvel korábban még Thökölyt szolgálta. Mészáros Kálmán történész közlése szerint Béri Balogh Ádám brigadéros a dunántúli hadi helyzet alakulásától függően 1703 és 1705 között legalább négyszer váltott pártot. A kivégzése fő oka azonban végül a császárhű Kőszeg 1710 őszi felégetése volt, aminek az egész város és sok polgár is áldozatul esett. A főtisztek kölcsönös kivégzése ekkoriban az áruló Ocskay brigadéros lefejezése után vált általánossá, mivel utóbb a másik oldal is ítélt halálra kuruc tiszteket. 1709-10-ben azonban már tömeges példák vannak a Duna-Tisza közi kuruc ezredtöredékek, illetve a jász regiment kapcsán a dezertálásra, és 1710 nyarán Szegedről gyakran olyan „rác” tisztek portyáztak a vidéken, akik korábban Rákóczit szolgálták.

A kegyetlenség a polgárháborús viszonyok között mindkét felet jellemezte. 1705 őszén Károlyi is kérte Bottyán tábornokot, hogy rác foglyait ne végeztesse ki, mivel kuruc hadifoglyokat lehet velük kiváltani.

– Ekkoriban a szolnoki vár egyik főhadnagya is karóba húzott, akasztott, kerékbe tört emberek rajzával díszített levelekben követelt a környező falvakból élelmiszert. Ugyanakkor 1710 őszén Érsekújvár úgy kapitulált a császáriak előtt, amire nem sok példa volt a történelemben. A kurucok szabadon elvonulhattak, a császári hadipénztártól megkapták a hátralékos zsoldjukat, és aki akart, kuruc ranggal állhatott be a Habsburg hadseregbe.

– A kezdeti kuruc sikerek és a császáriak megítélései abból is fakadhattak, hogy sokáig a császári haderő alja került Magyarországra?

– Ez 1704 őszéig, a franciák feletti császári győzelmet hozó nagy blenheimi csatáig volt így. Addig csak Erdélyben állomásozott egy kis császári hadtest, amihez Magyarországon minimális, irreguláris erők járultak. A Bécs ellen törő francia haderő visszaverése után viszont mind jelentősebb császári erők jelentek meg nálunk, amit az év végén a nagyszombati vereség is jelzett. Ettől kezdve az erőviszonyok fokozatosan megváltoztak, és az 1708-as trencséni vereség nyomán a császári haderő minőségi mellett már nagy számbeli főlénybe is került. A kuruc haderőnek végig megoldhatatlan problémát jelentett a fegyverellátás és a reguláris alakulatok létrehozása. 1703-ban jól látta Rákóczi, hogy csak akkor van esély a sikerre, ha a szövetséges franciák Bécsig vonulnak. Utóbb a fejedelem az oroszokkal próbálkozott, de azokat a svéd, majd a török háború kötötte le. Eközben pusztult az ország, ami az Alföldön olyan mértékű volt, mint a török kiűzésekor, s fokozatosan roppant össze a gazdaság, a hadsereg fenntartásának alapja. Ráadásul hiányzott a képzett tiszti- és altiszti kar, így meghatározó maradt a már elavult végvári katonai örökség, melynek utolsó erőpróbája épp a Rákóczi-szabadságharc volt. Sokan úgy fogalmaznak, ez még a XVI. század eleji ország háborúja volt. Ehhez képest a szatmári béke olyan feltételeket biztosított, ami a főbb országos problémákat orvosolta, míg a Habsburgoknak az 1737-40-es török háborúban elszenvedett veresége azt mutatta, a török ellen az önálló Magyarország még túlságosan gyenge. A fő vesztes, a „vitézlő rend” elvesztette a létalapját, s kényszerítve volt az állandó hadseregben való szolgálatra, mivel életmódjával ez a militáns réteg a békés fejlődésnek mindinkább gátjává vált. Ők képviselték a kuruc gondolkodást, írták a kuruc kesergőket, és őrizték azt a függetlenségi szellemet, amit 1848-49-ben már újabb társadalmi csoportok próbáltak sikerre vinni.