Tiszavárkony, ahol örökre fennmarad a labda, a csodás Tisza fövenyén - galériával

Közhely: a fotó megfagyott pillanat. Akkor is az, ha nyár van, és a várkonyi Tisza-parton strandröplabdáznak. „Oh, boldog lombsor, el nem száradó.” (Keats) Ott van a labda a levegőben, egy kéz rögtön továbbüti, továbbütné, működik a gravitáció is, működne. 

A valóságban persze talán járt még egy-két kézen, de előbb-utóbb a homokban kötött ki a labda. A képen viszont, amig létezik ez a kép, örökre ottmarad a levegőben, mert a képen nem működik a tömegvonzás. De mindez csak addig érdekes, amíg lesz, aki a képet nézi.  A képeket. A folyón úszó fatörzset, ami a néző kedvéért egyetlen pillanatra megállt az időben, a lovat, aminek a szeme környékét ellepték a legyek, a kilincset, ami egy pillanatig nem kopik tovább, a toronyórát, amely a fotón örökre megállt. S akkor mit mondjunk a kőbe épült csigaházról? Az lenne a megkövült idő?