2018.02.25. 15:26
Jelentősen nőttek a fizetések megyénkben
A statisztikai hivatal legutóbbi adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete megyénkben 237 ezer forint volt. A családi kedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset pedig 158 ezer forintot tett ki.
A fizikai dolgozók esetében megyénkben közel húsz százalékkal nőttek a bérek az egy évvel korábbiakhoz képest. Képünk illusztráció.
Forrás: Shutterstock
A bruttó és nettó átlagkereset egyaránt 17 százalékkal haladta meg az előző évit, a versenyszférában 16, a költségvetési szférában 19 százalékkal nőtt. A havi átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál 19, a szellemieknél 14 százalékkal emelkedett.
A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a havi bruttó átlagkereset 256 ezer forint, a nettó 170 ezer forint volt, mindkét esetben 15 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Az átlagos havi munkajövedelem 247 ezer forintot tett ki, ami 16 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
A kereseten felüli egyéb munkajövedelem aránya 3,9 százalék volt.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében 15 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, gyakorlatilag ugyanannyit, mint egy évvel korábban. A nyilvántartott álláskeresők 35 százaléka legfeljebb 3 hónapja, 28 százaléka tartósan, egy évet meghaladóan nem tudott elhelyezkedni.
A pályakezdő álláskeresők száma 9,1 százalékkal emelkedett, az összes álláskeresőhöz viszonyított arányuk 12 százalék volt.
Az álláskeresők mintegy fele legfeljebb az általános iskola 8 osztályával, 25 százaléka szakmunkás, szakiskolai bizonyítvánnyal, 23 százaléka érettségivel, illetve technikusi végzettséggel, 3,5 százaléka pedig diplomával rendelkezett.
A nyilvántartott álláskeresők 32 százaléka szociális ellátásban, 11 százaléka álláskeresési járadékban, 8,8 százaléka álláskeresési segélyben részesült. Az ellátottak aránya az előző év azonos időpontjához viszonyítva 0,7 százalékponttal emelkedett.
A megyében 4,4 ezer bejelentett betöltetlen álláshelyet tartottak nyilván, mintegy harminc százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időpontjában.