2021.05.17. 11:25
Jelentős támogatásban részesülnek az önkéntes mentőszervezetek
A megyéből a Berény Járási Önkéntes Mentőcsoport tagjaként Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete jut egy csapatszállító mikrobuszhoz.
Szerencsére csak az épületnek esett baja a múlt szerdai eset során. Képünkön a kivonult tűzoltók az udvarra esett tető maradványaival
Fotó: Mészáros János
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint százötvenegy önkéntes mentőszervezet jut 2021-ben központi forrásból pályázati támogatáshoz. Az erre vonatkozó döntést május 12-én hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.
Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését kilenc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelem egységeinek munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányításával működni.
A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem idén is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátására, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből.
A jóváhagyott döntés alapján százötvenegy önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz.
Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a Berény Járási Önkéntes Mentőcsoport tagjaként Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete egy csapatszállító mikrobuszhoz jut, melynek értéke 12.500.000 forint.