Meghallgatás

2022.11.15. 14:03

Barátok közt: majdnem emberhalál lett a kunszenti pecázás és sütögetés vége

A konkrétumokra vonatkozó lényegét tekintve nem tudható meg továbbra sem, azonban nagy általánosságban teljesen érthető a 2020. május 29-én egy kunszentmártoni házban történt, ügyészi indítvány alapján emberölés kísérlete miatt indult bűncselekmény háttere és „értelme”.

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Kedden délelőtt a Szolnoki Törvényszék tárgyalótermében dr. Hernádi Ildikó bírónő az iránt érdeklődött két vádlott, két tanú, illetve egy szakértő meghallgatásakor, hogy miért is kellett egy fa-ablakkerettel és egy csákánnyal életveszélyesen fejbe vágni egy férfit. Már az sokat mondó volt, hogy míg a per másodrendű vádlottja szabadlábon érkezett a tárgyalóterembe, addig a koronatanút – aki vélhetően láthatta az esetet, és készségesen válaszolna is a felvetésekre – kezét, lábát megbilincselve, a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai vezetőszáron hozták a helyiségbe.

A keddi tárgyalási napon kiderült, hogy egy négyfős, kunszentmártoni baráti társaság 2020. május 28-án átruccant egy szentesi horgásztóra pecázni. Kifogott zsákmányaikkal visszatértek Kunszentre, majd a halakat közösen sütötték és fogyasztották el egyikük házánál, ámde jelentős mennyiségű pálinka és bor társaságában. A féktelen italozás már e napon komoly galibát okozott. A fiatalemberek egy része a háznál egymással akaszkodott össze, másik fele egy közeli talponállóban, kocsmai verekedés közepette vezette le fölös energiáját. A nap végén nyugovóra tértek.

Másnap ismét horgászni indultak volna, de a pecabotok helyett az egyikük, az elsőrendű vádlott a testvérével, a másodrendű vádlottal együtt a szerelékek helyett inkább fakeretet és csákányt ragadtak, s ezekkel verték szét kis híján egyik barátjuk fejét.

Az érintettek meghallgatása igen szürreálisra sikeredett: a vádlottak és tanúk fejében az emlékképek már a történtek aznapján sem álltak össze, nemhogy két és fél évvel azt követően. Így megmaradtak a most keddi válaszok a talányok és feltételezések homályában.

A szakértő meghallgatása tovább tetézte a gondokat: a későbbiekben a bíróságnak kell eldöntenie, hogy a vádirati tényállásban szereplő szándékos emberölés kísérlet bűncselekményt esetleg súlyos testi sértés bűntettére enyhítse-e…

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában