2023.07.13. 09:30
Budapesten fogták el a szolnoki „konzolos csalót”
Országszerte húsz embert károsított meg az a 27 éves férfi, aki több százezer forintos kárt okozott a sértetteknek. Az érintettek ugyanis hiába rendelték meg és fizették ki számítástechnikai termékeiket a „konzolos csalónak”, az árut sosem kapták meg…
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy egy helybeli lakos tett feljelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon, mert 2022. szeptember 27-én egy weboldalról egy konzolt rendelt meg, majd 189 140 forintot a hirdető által megadott bankszámlaszámra utalt. A termék azóta sem érkezett meg részére, és a hirdető is elérhetetlenné vált.
A nyomozó hatóság később több feljelentést is az alapügyhöz egyesített, melyek motívuma ugyanaz volt. A sértettek – esetenként fiktív webáruházakban – mobiltelefont vagy számítástechnikai terméket rendeltek meg és fizettek ki, azonban hiába utalták át az összeget, az árut nem kapták meg.
A szolnoki nyomozók végül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát. Az eljárás során azt is kiderítették, hogy a jogsértőnek már a megállapodások megkötésekor sem állt szándékában teljesíteni az azokban foglaltakat, a vásárlókat becsapta és tévedésben tartotta, amivel esetenként több százezer forintos kárt okozott.
A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy a nyomozók július 10-én budapesti lakcímén fogták el a férfit, akit kihallgattak. A terheltet 18 rendbeli csalás bűntett és 2 rendbeli csalás vétség elkövetésével gyanúsítják.