2024.05.26. 12:30
Bántalmazással vádolta testvérét egy férfi, aki később vádlóból vádlottá vált
A Jászberényi Járási Ügyészség hamis vád és hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat egy jobbágyi férfi és egy nő ellen.
Bántalmazással vádolta testvérét egy férfi, aki vádlóból vádlottá vált. A nagy fordulatot hozó eset közel hét évvel ezelőtt történt.

– A férfi 2017 novemberében feljelentést küldött a Jászberény Rendőrkapitánysághoz, amiben azt írta, hogy testvére 2017 októberében, Gödöllőn egy ingatlan előtti közterületen – ahol ő kapcsolattartás keretében a gyermekét kívánta átvenni annak édesanyjától – őt megtámadta, lefejelte, mellkasánál és nyakánál többször meglökte. A feljelentést alapján a Gödöllői Rendőrkapitányság folytatott nyomozást, melyben tanúként hallgatta ki a másik vádlottat, a nőt, aki megerősítette, hogy az eseménynél jelen volt, a férfival együtt érkezett Gödöllőre. Tanúként elmondta, hogy látta, mikor a feljelentett férfi több alkalommal meglökte a vállánál és felső testénél a társát – számolt be az esettel kapcsolatban dr. Ocsovai Ágnes.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől megtudtuk: a nyomozás során kiderült, hogy nem történt sem lefejelés, sem lökdösődés, így a feljelentőből és a mellette hamisan tanúskodó nőből is vádlott lett. A garázdaság miatt indult nyomozást pedig megszüntette a nyomozó hatóság.
– Az ügyészség a büntetlen férfival és nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában. Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság dönt majd – közölte a szóvivő.