Besenyszög

2024.06.14. 08:30

Veszélyes hulladékot tárolt az udvarán, bíróság elé állítják

Több mint egy tonnányi hulladékot halmozott fel hat évvel ezelőtt vásárolt telkén egy besenyszögi férfi, veszélyes dolgok is voltak a területen. A Szolnoki Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat ellene.

Köllő Judit

Mint azt dr. Ocsovai Ágnestől, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, a férfi 2018-ban megvásárolt egy besenyszögi telket, melyen korábban már lebontották a házat. Később, 2022-ben kezdett a telken építkezni, ahol egy átmeneti szállást készített magának.

hulladék, illegális, Besenyszög
Több mint egy tonna hulladékot halmozott fel udvarán a besenyszögi férfi
Forrás: Szolnoki Járási Ügyészség

A férfi az ingatlanon nagy mennyiségű, különböző, vas- és fémhulladékot, használt motorolajat, cserép- és kerámiahulladékot halmozott fel. Egy személygépkocsit is szétbontott, majd annak fém elemeit fémhulladékként értékesítette.

Az ingatlanon tárolt hulladékok tömege az egy tonnát is meghaladta, azok között veszélyes hulladékok – olajszűrők, higanyt tartalmazó alkatrészek, azbesztet tartalmazó surlódó betétek, fékfolyadékok, fagyálló folyadékok, akkumulátorok – is voltak, amelyek alkalmasak az emberi élet, a testi épség, az egészség, a föld, a víz, illetve élő szervezet veszélyeztetésére.

Az ügyészség a büntetlen férfivel szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése végett a Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt egy besenyszögi férfivel szemben. 

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában