2018.01.26. 14:44
A kis faluban is a szeretet a világ legszebb szava
Szeretet. Sajnos, ezt a szót nem biztos, hogy mindenki érzi. Pedig ez a legszebb szó a világon. Én egy kilencvenhárom éves, tiszaderzsi, hat elemit végzett nyugdíjas, és ennek a szónak jelen pillanatban is élvezője vagyok.
Eddig is tudtam, hogy mi a szeretet, már gyermekkoromtól kezdve, a feleségemmel pedig hetven évet töltöttem el, és nagyon szerettük egymást. Sajnos azonban egy éve elhunyt.
Utána nem találtam a helyem, csak a magányt éreztem, és nem tudtam mit kezdeni magammal. Még az orvost is megkérdeztem, hogy létezik-e erre gyógyszer. Ő azt mondta, csak a szeretet. És ekkor jött a csoda!
A falunkban működő idősek klubja vezetőjével találkoztam és elpanaszoltam neki a sorsomat. Megtudtam, hogy ha kérem, az otthon egyik dolgozója szívesen eljár hozzám és elvégzi a házi munkákat.
Meglepődtem, de elfogadtam a felkínált lehetőséget. Azóta rájöttem, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Egy-két nap múlva ugyanis megjelent a házi segítségnyújtó, és idővel meggyőződtem róla, hogy a munkája óriási segítség egy magányos embernek.
Telt-múlt az idő, és annyira megszerettem a dolgozó tevékenységét, hogy úgy éreztem, mintha hozzám tartozna. Nagyon kellemesen érintett a hozzáállása. A
Amikor egy-két napig nem jött, már nagyon hiányzott.
Ráébredtem, hogy megszerettem a munkáját és a munkavégzését is, és létrejött az, amit úgy hívnak, szeretet. Úgy éreztem, hogy megszűnt a magányom.
Előfordult olyan eset, hogy a kijelölt gondozónő napokig nem tudott jönni, helyette másik gondozónőt küldtek, de ugyanazt a tevékenységet folytatta, ugyanazzal a jóindulattal és szeretettel, mint az előző dolgozó.
Olyanná váltam, mint egy kisgyerek. Úgy megszerettem őket, mint egy gyermek az anyját, mikor a boltba elmegy. Akkor éreztem jól magam, ha itt voltak a közelemben.
Tehát nagyon kellemesen csalódtam. Meg is kérdeztem tőlük, hogy minden dolgozó így vonzódik az idősekhez? Hiszen ezt a szeretetet nem lehet tanítani vagy parancsra érezni. A szeretet szívből jön. Érezni lehet, tanítani viszont nem.
Gondolom, hogy a községünkben több magányos ember is él. Egyikük olyan beteg, hogy jelenleg ágyban fekszik – hozzá is azok a gondozónők járnak, akik rólam gondoskodnak. Sokat segítettek a magányomban, és nagyon köszönöm nekik a jóságukat és a jóindulatukat.
Úgy érzem, hogy nem csak én szeretem őket, hanem ők is tisztelnek és szeretnek engem. Szeretném megköszönni eddigi munkájukat és kívánom, hogy a jövőben is hasonló jóindulattal és szeretettel végezzék ezt a munkát.