Nagy lépés a korszerű és emberséges működés felé

Vitathatatlan: komolyak a gondok az állami egészségügy háza táján, nagy a lemaradás az elvárá­sainkhoz képest. Vannak viszont biztató jelek.

Nagyobbik lányom a születése után fél évet kórházban töltött. Azután is sokat, több részletben. Szívbetegsége okán az elmúlt huszonkét esztendőben sokat tapasztalt kis családunk a magyar egészségügy működésével kapcsolatban.

Hiszik vagy sem, sok jót is. Az anyák elszállásolása a beteg gyerekek mellett sajnos nem tartozik ezek közé.

Évtizedekkel ezelőtt a legnagyobb klinikák sem voltak felkészülve arra, hogy a folyamatosan a gyerekük mellett maradó szülőknek megfelelő körülményeket teremtsenek.

Más volt a szemlélet. Gyerek be, szülő haza. Aztán rájöttek, hogy gyorsabb a gyógyulás, ha a kicsi nem üvölt egyfolytában anya vagy apa után, ráadásul a kórházi munkaerőhiány is enyhíthető, ha a nővérek helyett alapvető feladatokat a szülők látnak el a betegágy mellett.

Az elmúlt években országszerte sok gyógyító intézményben alakítottak ki olyan szállásokat, mint most a karcagi kórházban. Az Anyák Háza nagyon nagy lépés a korszerű és főleg az emberséges működés irányába. Mert hol is lenne a helye egy anyának, ha nem a beteg gyermeke mellett?

Annak idején a feleségemnek fél év alatt többször is megengedték, hogy bent aludjon a lányunk mellett, a csecsemőosztályon. Nagy kiváltság volt, pedig ő is orvos. Két kopott fotelt összetolva, félálomban hallgatta a folyton zúgó, vészjelző, csilingelő gépek között azt a szuszogást, ami a legfontosabb volt akkor számára.

A lányom nem gyógyítható, az egészségügy még igen. Ritkán ugyan, de látszanak a gyógyítás szándékára utaló jelek. Most éppen Karcagon. Kíváncsian várom, hol lesz legközelebb két kopott fotelből egy kényelmes ágy!