„A szabadság olyan, mint a napsugár: ha hiányzik, megdermed minden”

Az elhunyt nem volt más, mint Kenyeres Lajos plébános, akit, ma már tudjuk, rendőrök gyilkoltak meg egy évvel korábban.

Az atya legfőbb bűne papi hivatásának feltétlen szolgálata volt. Ennek szellemében emelte fel szavát a hatalom által kifosztott, nem egyszer halálba kergetett parasztemberekért.

Istenbe vetett hite adott erőt ahhoz is, hogy Kádár Jánosnak és Andropov szovjet pártfőtitkárnak küldött le­velei­ben tiltakozzon a forradalmat követő megtorlások ellen: „...a szabadság olyan, mint a napsugár: ha hiányzik, megdermed minden” – írta.

Kenyeres Lajos halálának körülményeiben tisztán vissza­tükröződik mindkét oldal valódi arca.

Ismereteink szerint az atya egyáltalán nem védekezett támadói ellen. Vállalta sorsát, mert úgy érezhette, igaz ügyének szolgálatával földi feladatát elvégezte. Gyilkosai, és támogatóik ellenben sohasem léptek ki az árnyékból.

Ahogy ügyét nem merték a nyilvánosság elé vinni, s helyette inkább az orgyilkosság fegyveréhez nyúltak, úgy burkolták homályba a tettesek és felbujtóik személyét is. A hatalom a tetteseknek adott amnesztiával ugyan hallgatólagosan elismerte az ügyben játszott szerepét, de soha nem vállalta az ezzel járó erkölcsi felelősséget.

Ezért sem szabad soha elfelejtenünk Kenyeres atya és számtalan társa áldozatát. Az ő példája is segíthet elkülöníteni a jót a rossztól, a bűnt a tisztességtől.