Természetjárás

2024.05.15. 19:30

Hegyi gyalogtúrán vettek részt a vakok jászkunsági egyesületének tagjai

A Budai-hegységben kirándultak kedden a látássérültek. A programot a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete szervezte.

Kovács Berta

Az egyesület minden évben végez egy telefonos igényfelmérést a tagok között, ahol azt is megkérdezik, mi a válaszadók „bakancslistája”, hová szeretnének eljutni.

vakok, túra
Útra készen felsorakozott a Budai hegyekben kiránduló csapat
Forrás: Beküldött fotó

– A tavalyi évben többen említették a János-hegyet, mint úticélt, ez figyelembe véve szerveztem a kirándulást – árulta el Kissné Kérdő Gabriella, az egyesület munkatársa. – Előzetes bejárással egy rövidebb, 4,6 kilométeres, és egy hosszabb, 7 kilométeres túraútvonalat terveztem, melyeket „Csigatúra 1” és „Csigatúra 2” névvel illettem, mivel a látássérültek a szokásos 4-6 kilométer per órás tempó helyett lassabban tudnak haladni, a célcsoportunk összetételét, állapotát, korát figyelembe véve, maximum egy-másfél kilométert tudnak megtenni óránként – mutatott rá Gabrella.

A rövidebb túraútvonalat kedden az egyesület Életmód klubjának tagjai próbálták ki. A Normafától a Szépjuhásznéig gyalogoltak, útközben pedig tapintással a környezettel, az út menti növényzettel is megismerkedtek.

vakok-túra
Menet közben az ott élő növényekkel is ismerkedtek 
Forrás: Beküldött fotó

A későbbiekben a hosszabb túraútvonalat is végigjárhatják, ez a Normafától a Hűvösvölgyig tart, visszafelé kisvasutazással. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában