2018.04.03. 06:50
Börtönéveiről is mesélt a Viszkis, mikor Szolnokon járt
A sokak által még mindig csak Viszkisként emlegetett Ambrus Attila a minap a megyeszékhelyre is elhozta kerámiáit és élettörténetét. Természetesen beszélt a róla szóló filmről is, de az érdeklődők megismerhették elsődleges célját is, mely a társadalomba való visszailleszkedés nehézségeinek bemutatása.
Ambrus Attila csak arra a kérdésre nem válaszolt, hogy hova ásta el a pénzt
Fotó: Fodor Orsolya
– Nem csak a film miatt járok előadást tartani – kezdte Ambrus Attila. – Természetesen az utóbbi időben több megkeresés érkezett amiatt, de nem azért kezdtem el az országot járni.
– Elsődleges feladatomnak a társadalomba való visszailleszkedés elősegítését érzem. Igyekszem bemutatni a szabadulás utáni élet nehézségeit.
– Emellett fontosnak tartom elmondani, bemutatni, hogy melyek azok a pontok, ahol egy fiatal élete manapság elcsúszhat. És elrettentő céllal a börtönévekről is beszélek – tette hozzá az ország egyik legismertebb egykori bűnelkövetője.
Mint azt Attila elmondta, szenvedélybeteg gyerekekhez is jár előadást tartani, hiszen maga is megtapasztalta, milyen a játékgép függőségében élni. Az ilyen beszélgetések alkalmával a nézők folyamatosan kérdezhetnek. Bármiről, bármit.
Ahogy Attila viccesen megfogalmazta, csak arra a kérdésre nem válaszol, hogy hova ásta el a pénzt. Mielőtt elkezdte előadását, még azt is elárulta, több dolog köti a megyeszékhelyhez.
– Az egyik, hogy itt raboltak ki először – mondta nevetve. – Akkor még tollak értékesítésével foglalkoztam. Betörték az autóm szélvédőjét, és kipakolták. Szerencsére a másik két kapcsolat vidámabb – mosolyog.
– Cziczás Lacival, az Olaj kosárlabdacsapat egykori csapatkapitányával rendszeresen együtt sportolunk, baráti viszonyban vagyunk. Egy szolnoki pár pedig rendszeres vásárlója a kerámiáimnak, már közel egymillió forint értékű termékük van.
– Épp most kérem majd kölcsön tőlük. Pontosabban bérlem. Ugyanis kiállításom lesz, de most nem igazán van olyan kész termékem, amit szívesen kiállítanék. A nálunk lévők viszont olyanok, így arra a pár napra bérbe veszem azokat…
Az előadás során kisebb titkokat is elárult az életéről, a nemrég forgatott filmmel, A Viszkis című alkotással kapcsolatban. Beszélt arról is, hogy a börtönben a „Vagy nagyobbat tudsz ütni, vagy gyorsabban” elv szerint élt, és hogy szabadulás után harminchétezer forinttal a zsebében mennyire nehéz volt az újrakezdés.
Emellett megtudtuk, hogy hamarosan közös könyvet készítenek Berki Krisztiánnal ázsiai kalandjaikról. Azt pedig, hogy mostanság mi teszi teljessé a mindennapjait, bárki megnézhette a saját szemével – a helyszínen ugyanis bemutatta az általa készített termékeket.
Hiszen ahogy ő, a Viszkis fogalmazott: „a bankszektorban nyugdíjazták”, és már a kerámia az életében a fő csapásirány…
Szolnoki arc is felbukkan a filmben
A szolnoki Hagyó Tamás a kaszkadőri munkája mellett az arcát is adta A Viszkis című mozihoz. Mint azt korábban elmondta, ez a film volt az egyik kedvenc munkája.
– Az akciójelenetek elég jól kidolgozottak voltak, és olyan képi világot tudtunk a nézők elé tárni, ami nem megszokott magyar produkciótól – árulta el a szolnoki fiatalember.
– A szó jó értelmében természetesen – tette hozzá. Mint azt a kaszkadőr elmondta, nagyon jól érezték magukat a forgatáson. Az egész stáb családias volt, Antal Nimródról, a rendezőről pedig azt mondta, hogy egy fantasztikus ember. Olyan inspiráló személy, aki egy picivel mindig többet tudott tenni a tökéletes jelenetért.