SZOLNOK

2018.05.31. 15:30

A havi bevásárlásnál nagy segítség lesz a százezres nyeremény

A szolnoki Cseh Barbara nyerte a Mediaworks – Új Néplap tavaszi mozaikkereső nyereményjátékának egyik díját, a százezer forintos vásárlási utalványt.

Hutter Zsófia

– Eddig egyáltalán nem gondoltam magam szerencsésnek – kezdte Barbara. – Eszembe sem jutott, hogy nyerhetek, ezért az esélytelenek teljes nyugalmával adtam fel a levelet – nevetett. Mint a hölgy elmondta, nagyon örülnek a nyereménynek.

– Mivel rokkantsági ellátásban részesül, és a nyugdíjas édesanyjával él együtt, így kifejezetten jól jön nekik az utalvány.

– A havi bevásárlásainkban nagy segítség lesz a nyeremény – mondta. – Az külön pozitívum, hogy két kártyán kaptuk meg a teljes összeget.

Barbara édesanyja elárulta, eddig egyetlen egyszer nyertek az újsággal, akkor a Dallamos estékre kaptak jegyet.

Cseh Barbarának Király Ernő főszerkesztő adta át a díjat
Fotó: Csabai István

– Régóta előfizetője vagyok a Néplapnak, de még sosem volt ekkora szerencsénk – mondta Cseh Györgyné, a nyertes édesanyja. – Minden játékban részt veszek. Mondtam a lányomnak, hogy most játsszon ő, hátha szerencsésebb. És tessék, igazam volt… – mosolyodott el a hölgy.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában