2018.05.30. 12:45
Horvátországból is érkezett delegáció Szolnokra
Árvízi tapasztalatcserére tizenkét fős horvát szakmai küldöttség érkezett a múlt héten a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságra.
Szerdán pedig egy tizenöt tagú cseh szakértői csoport is ellátogatott Kiskörére, hogy tanulmányozzák a hallépcsőt – tájékoztatott Laczi Zoltán, a Kötivízig sajtóreferense. A hazai szakemberek horvát kollégáikat az Állandó Magyar–Horvát Vízgazdálkodási Bizottság őszi ülésének határozata értelmében hívták meg.
Az árvízi tapasztalatcsere első napján, kedden déli szomszédaink előadásokat hallgattak meg, többek között Lovas Attila, a Kötivízig igazgatója tájékoztatta őket, szerdán pedig a tiszai tározókat keresték fel.
A programon részt vett Kovács Péter, az Állandó Magyar–Horvát Vízgazdálkodási Bizottság kormánymeghatalmazottja és Nagyné Sós Ida, a bizottság magyar műszaki titkára is.
Emellett a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól Pecze János műszaki igazgatóhelyettes és Troszt Sándor szakértő, a Kötivízigtől pedig Lovas Attila igazgató, Horváth Lajos műszaki igazgatóhelyettes és Fejes Lőrinc kiskörei szakaszmérnök. A horvát szakemberek a Horvát Vizek Vízgazdálkodási Munkaszervezete zágrábi, eszéki és varasdi intézményeiből érkeztek.
A szerdán érkezett cseh delegáció tagjai pedig különböző intézményektől látogattak megyénkbe és különböző szakterületek – például haltan, hidrobiológia, hidrológia, matematika, környezetvédelem – képviselői.