Európa legrégebbi fabéléses kútját találták meg

Egy hét- és félezer éves neolit, vagyis újkőkori település feltárásán dolgoznak a község határában a szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei.

Mali Péter ásatásvezető régész arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy az eddig kiásott tizennégy, egyenként több mint százhatvan négyzetméter alapterületű házával az Alföld legnagyobb középső újkőkori településére bukkantak a területen.

Az itt élő népességről annyit lehet tudni, hogy az úgynevezett alföldi vonaldíszes kerámiával jelzett kultúrához tartoztak. A korból származó lakhelyek általában két-három házból állnak, az Alföldön ritkák a nagyobb falvak.

– Az épület méretére a külső fal feltárt cölöplyukainak elhelyezkedéséből következtetünk. A házak belső elrendezéséről sajnos nem tudunk semmit, annak nyomait elpusztította az idő.

– Ez a település eredetileg egy magas parton állt, így az erózió 20-30 centiméter vastagságban elpusztította az eredeti felszínt. Egyedül egy a házak között talált műhelyben sikerült egy kemence maradványaira bukkanni – mutatja be a helyszínt a régész.

Ugyanakkor azt is megtudtuk tőle, hogy az itteni lakosok az általunk megszokotthoz képest érdekes módon temetkeztek. Nem temetőben, hanem a házak között helyzeték el halottaikat, akik a talajpusztulás miatt ma húsz-harminc centiméterrel a felszín alatt nyugodnak.

– A kilenc feltárt, érintetlen sírban az újkőkori szokásnak köszönhetően ritkán találunk sírmellékleteket.

– Ezzel szemben az egyik sír lakójának ruházatára utalnak a rajta talált, kőből készült gombok, de annak is láttuk jeleit, hogy néhány halott arcát eredetileg okkerrel vörösre festették, ami szintén kőkori szokás – mondja Mali Péter, majd néhány, a mostani ásatás különös értékére is felhívta a figyelmet.

A település két meglepetést is tartogatott a régészeknek. Az egyik, hogy erős védelmi rendszer övezte, amit négyszáz méter hosszan sikerült is feltárniuk. A falut körülvevő árok belső oldalán leásott cölöpökből álló palánk védte a település lakóit, ami szintén ritkának számít az Alföldön.

A másik figyelemre méltó lelet, egy két méter kilencven centiméter mély kút. Belsejét fából készült bélelés védte, aminek maradványait az egykori vízszint alatt sikerült megtalálni és kiemelni.

– Ezt a bélést úgy kell elképzelni, ahogy ma a boronaházak falát csinálják. A deszkákba körülbelül egynegyed szélességben bevágást csinálnak, és ezekkel a vágásokkal illesztik őket egymásra.

– Így nagyon erős, a föld nyomásának ellenálló szerkezetet tudtak belőlük építeni – mondja a régész. A vízszint feletti része ugyan elkorhadt az évezredek során, mint ahogy egykori kávája is elpusztult.

A kiemelt fa további vizsgálata dönti el, hogy milyen fából készült. A legvalószínűbb, hogy tölggyel bélelték.

– Ilyen régi, fával bélelt kutat eddig még nem találtak Európában. A következő szintén hazánkban, Sajószentpéteren található, amit egy németországi lelet követ időben.

– A kutak kincsesbányák a régészek számára, mivel az idők során rengeteg tárgy hull beléjük és gyűlik össze a fenekükön.

– Ebből a kútból tizenhárom láda lelet került elő, aminek kilencven százaléka kerámia, tört fülű vízmerő edények. Érdekessége, hogy valójában ma is működik, mert, ahogy láttuk, kitisztítása után hamarosan újra megjelent benne a víz.

Beszélgetésünk végén az ásatásvezető régész még arról is tájékoztatott bennünket, hogy gyakorlatilag teljesen sikerült feltárniuk ezt a valóban értékes lelőhelyet. A jövő héten itt befejezik a munkát, levonulnak a területről, s az itteni kutatás következő része a leletanyag feldolgozása lesz számukra.