Ha ráfüggött volna a „martfűi rém” sztorijára, itt a 2. rész!

Kirják János egygyermekes, elvált ember volt – ’49-től ’54-ig volt házas. A válás után Tiszaföldváron élt egyedül a Toldi utcában, s olykor betért vacsorázni a szintén a településen lakó, Bacsó Béla úton élő anyjáékhoz.

A harminckét éves Kirják és a huszonhárom esztendős Szegedi Margit egy műszakban dolgozott a cipőgyár 47-es műhelyében, s a magányos férfi vonzódott a fiatal, párt kereső lányhoz. Ő azonban nem elvált, hanem legényembert szeretett volna maga mellé, s ezt minduntalan el is mondta kérőjének.

A földvári tanyavilágban a családjával élő nő holttestének megtalálásakor a gyárban így mindenki Kirjákra gyanakodott, ugyanis tudtak kettejük kapcsolatáról, vitáikról. Érezte ezt a férfi is. Így amikor a nyomozók megkérdezték tőle, hol járt a kéjgyilkosság estéjén, Kirják megijedt.

A férfi úgy gondolta, ha azt mondja, otthon volt, nem hisznek neki. Ezért azt válaszolta, hogy az édesanyjánál vacsorázott. Ám a mama a nyomozók kérdésre azt a választ adta:

„Ritkán jön el hozzám a fiam, már két hete nem láttam”.

Hazugságon érték tehát Kirjákot, aki a későbbi vallomásai során egyre jobban összezavarodott, és erős pszichológiai és vélhetően tettleges ráhatással beismerő vallomást tett... A hatalom és a közvélemény is szinte kicsikarta belőle ezt.

A nyomást érzékelteti, hogy három nappal a gyilkosság után, július 25-én, a korra jellemző hangvételű cikk jelent meg a Szolnok Megyei Néplap nevet a forradalom napjaitól egyetlen évig birtokló Tiszavidék című megyei napilapban:

„Reméljük, hogy az emberi bestia – az elvetemült gyilkos – méltóan meglakol tettéért, s hatóságainknak sikerül összeszedni a társadalom söpredékét, akiket javarészt az ellenforradalmárok szabadítottak rá ’57 októberében újból a lakosságra”.

Nos, kiszurkoltatott, hiszen alig egy hónappal később már ekképpen jelent meg a Tiszavidékben a dr. Garai Géza ügyész által jegyzett nyomozati siker, noha bírói ítélet sem volt még:

„…A gyilkos Kirják János… …Aljas tettét július 22-én hajtotta végre. Este 10 óra előtt elment a gyár környékére, ott megvárta a mit sem sejtő lányt és hazakísérés ürügye alatt egy aránylag járatlan úton indult haza vele. Útközben megkérdezte Szegedi Margittól, hogy akar-e a felesége lenni.

A leány természetesen azt felelte, hogy nem, mert ő máshoz akar feleségül menni.

Kirják ekkor előkapta az előre elkészített baltát, s azzal életveszélyesen fejbe sújtotta Szegedi Margitot. Ezután a lányt bevonszolta az út melletti kukoricásba és állatias módon megbecstelenítette a vérében hörgő leányt.

Szadista cselekedete után – hogy tettét fel ne fedezzék – a leányt bevonszolta a kukoricásból a mellette levő árokba, s addig nyomkodta vízbe, míg az teljesen el nem lepte, mire az eszméletén kívül lévő leány vízbe fulladt. Utána Kirják, mint aki jól végezte dolgát, kerékpárra ült, hazament, s másnap rendesen munkába állt…”.

Hogy minél hamarabb pont kerüljön az ügy végére, s az „ellenforradalom” megtorlása közepette a tökéletes szocializmust építő társadalom is megnyugodjék, 1957. október 26-án, szombaton, délben a Szolnok Megyei Bíróság épületében már el is hangzott:

„A Magyar Népköztársaság nevében hirdetem ki a bírósági tanács ítéletét. A gyilkossággal és erőszakos nemi közösüléssel vádolt Kirják Jánost a bíróság bűnösnek mondja ki, és összbüntetésképpen halálra ítéli!”

Folytatjuk!

A történet 1. részét ide kattintva is elolvashatják.

Borítókép: Jelenet A martfűi rém című filmből

Forrás: Facebook