Közel a kilencvenhez is vidám és egészséges Pifike néni

Családjuk Svájcból származik, édesapja még Genfben született, mindössze 12 évesen került Magyarországra. Egy családhoz került, hogy franciául tanítsa őket. Az első világháború után már nem tudta felvenni a kapcsolatot családjával, így végül Magyarországon maradt.

– Furcsa, de édesapám tökéletesen megtanult akcentus nélkül magyarul beszélni. Tiszaszentimrén, a canstatti Schilling bárói család uradalmában élt. Itt születtem én is, 1929-ben – kezdte Pifike néni.

A faluban mindenki csak így ismeri, ezt a nevet még édesapja ragasztotta rá gyerekkorában. Nem is csoda, hiszen leánykori családnevével nehéz boldogulni, örökös félreértések alapját szolgáltatja. (A Lejeune francia családnév, magyarul ejtve Lözsön)

Nagyszülei házában találkozunk. Az ingatlan – nem tudni pontosan – de legalább 130–140 esztendős lehet. Gondosan rendben tartott, takaros kis ház. A vastag vályogfalak pótolhatatlan hűvöst adnak a forró nyári napokon.

Beszélgetésünk alkalmával volt szerencsém megtapasztalni.

Pifike néni Egerben kezdte a gimnáziumot, tanulmánya azonban a világháború miatt félbeszakadt, később azonban Budapesten szerzett érettségit.

– Mi, akik 1949-ben érettségiztünk, mindenről lemaradtunk. Nem kellettünk. Mivel felekezeti iskolában végeztünk, innen nagyon nehéz volt továbblépni abban a rendszerben – idézte a keserű emléket.

Édesapja ekkoriban a Schilling-uradalom gazdasági titkára volt, így hazaköltözött Tiszaszentimrére. Nem sokkal később rátalált a szerelem, amit 1951-ben házasság követett. Három gyermekük született, két fiú és egy lány.

– Öt unokám és három dédunokám van, de remélem, tovább nő még ez a szám – mosolyodott el egy pillanatra.

Közel negyven éve már, hogy elveszítette férjét. Régi serlegei most is ott sorakoznak a vitrinben, hiszen eredményes sportoló volt.

Mikor Pifike néni nyugdíjba vonult, a tiszafüredi gimnázium akkori igazgatója kérlelte, tanítson. A rendszerváltozás után a tanári pálya bizonyos területein ugyanis szakemberhiány lépett fel, főleg az idegennyelv-oktatásban.

Nyelvtudása nagy értéknek bizonyult, hiszen anyanyelvi szinten beszél németül.

– Nem volt papírom róla, így értelemszerűen többet kellett nyújtanom, mint a kollégáknak. Három évig tanítottam a gimnáziumban – mondta.

Ezután otthon is egyre több tanítványa volt, általános iskolástól az egyetemistáig sokan keresték fel. Egy-két évvel ezelőtt is volt néhány diákja.

Bevallása szerint, egyetlen titka van: szeretni kell a gyerekeket. A fiatalok érzik a törődést és a figyelmességet, amit meg is hálálnak.

Életében mindent kiadott magából, amit csak tudott. Mindenhol szeretett volna helytállni, gyerekei sosem hallották panaszkodni. Figyelt rá, hogy ne tegye saját problémáit gyerekei, unokái vállára.

Ezt a szokását most is tartja, alapvetően vidám jellem, amihez jó egészség társul. Közel kilencvenéves, de nem szed gyógyszereket, kizárólag vitaminokat.

– Nagyon sok energia és akarat kérdése, hogy az ember fenntartsa életkedvét, vidámságát – magyarázta.

– Nekünk, időseknek nem az a feladatunk, hogy másokat nyaggassunk a gondjainkkal, hanem figyelnünk kell gyermekeinkre, unokáinkra. Reményt és erőt adni nekik, ez a mi dolgunk – vélekedett Pifike néni.