2018.07.26. 15:30
Tovább folytatják az M44 építését
Mint arról beszámoltunk, elkészültek a hídfők és támaszok az M44 gyorsforgalmi Kunszentmárton közelében található, épülő felüljárójánál.
Hídgerendák beemelése Kunszentmártonnál az épülő M44-es új felüljárójánál
Fotó: Mészáros János
Az építkezés azóta is folyamatosan zajlik, a gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának elkészítése során a nagy tömegű földmunkák a végéhez közelednek.
Már több kilométer hosszon teljes szélességben cementstabilizációs alapréteg és aszfalt alapréteg borítja a főpálya felületét.
– Az ütemezésnek megfelelően haladnak a hídépítések is – tájékoztatott nemrég a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Az M44 gyorsforgalmi út első üteme Tiszakürt és Kondoros között épül. Hossza hatvankét kilométer – mindez 145,68 milliárd forintba kerül.
A Kondoros és Békéscsaba közötti, 17,5 kilométeres szakasz megépítése nettó 41,3 milliárd forintot fog kitenni. Nemsokára pedig megkezdődhetnek a Tiszakürt és Lakitelek közötti pálya kivitelezési munkálatai is.
A teljes nyomvonalépítést hazai költségvetési forrásból finanszírozzák.