GALÉRIÁVAL

2018.11.27. 17:17

Átadták a dizájnpályázat negyedmilliós fődíját Szolnokon

Átadták a Te városod, a Te divatod, tervezd meg dizájnpályázat fődíját kedden délután a szolnoki Auchan áruházban. A nyertes negyedmillió forinttal lett gazdagabb és alkotásából kiegészítő kollekciót készítettek.

Hutter Zsófia

Fotó: Csabai István

– Azokat a jellegzetességeket gyűjtöttem össze a művemben, melyek azonnal eszembe jutnak, ha Szolnokra gondolok – mondta Ócsai Krisztina, a pályázat nyertese. Hozzátette, nem kellett sokat gondolkodnia, miket is szeretne megjeleníteni.

– Nem szoktam a pályázatokra figyelni, de ez annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy úgy döntöttem, jelentkezem. A végeredményt elnézve, nagyon jó döntés volt – mosolygott a tizenhét éves lány, aki jelenleg a szolnoki Széchenyi István Gimnázium rajz tagozatára jár és mint elmondta, ezen a területen szeretne továbbtanulni, majd később elhelyezkedni is.

A Korzó által kiírt kreatív dizájnpályázatra Szolnok által ihletett pályaművekkel lehetett jelentkezni, a feladat pedig volt, hogy a jelentkezők megmutassák, mit jelent számukra a saját városuk. A verseny nyertese negyedmillió forintot vihet haza, alkotásaiból pedig limitált számú kiegészítő kollekció készült.

Ezeket Szolnokon az Auchan Korzón és a Playersroom üzleteiben lehet mostantól megvásárolni. A beérkezett művekből egy háromtagú zsűri kiválasztotta a tíz legjobbat, azokból pedig a közönség szavazás útján a végső nyertest. Több mint ötezer szavazat érkezett a tíz legjobbra, ebből ötszáz a szolnoki győztesre.

Ócsai Krisztina (balra), a pályázat nyertese, Nagy Laura, a Ceetrus Hungary Kft. képviselője és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. Fotó: Csabai István

A rendezvényen részt vett Szalay Ferenc polgármester is, aki megköszönte a kezdeményezést a pályázat kiírójának, valamint azt is, hogy a pályaművekkel ellátott kiegészítők bevételéből a Szolnok Segít programot támogatják.

– Fontos, hogy a fiatalok a saját szemükön keresztül mutassák be Szolnokot – tette hozzá a város első embere.

A pályázatra szolnoki fordulójára több, mint száz alkotás érkezett, ezek közül választotta ki a zsűri a tíz legjobb munkát. A zsűrit a Korzót üzemeltető és a pályázat kiírója, a Ceetrus Hungary Kft. kollégája, a Magiszter Alapítványi Iskola Művészeti Szakgimnáziumának kollégája és az ismert énekes, Caramel alkotta.

– Izgalmas munka volt kiválasztani a különböző pályaművekből azt a tízet, melyek közül végül a közönség szavazta meg a nyertes alkotást – mondta Molnár Ferenc Caramel.

– Nagyon sokféle pályamű érkezett, volt aki logó szerű alkotást készített, de olyan is, aki festményre emlékeztető remekművel nevezett. Emiatt kicsit nehéz is volt összehasonlítani a beérkezett alkotásokat. Egy biztos, a nyertes mű rögtön megragadt bennem és később is emlékeztem rá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában