Jól meg kell gondolnunk, kinek mondjuk ki végül a boldogító igent

A kis csapat egyik hölgytagját közben ugratni kezdtük, hogy bizony, ideje lenne már férjhez mennie, hiszen alaposan benne van már a korban. Ő ezen csak nevetett, majd megszólalt: sosem szánja rá magát a frigyre. Számára ugyanis a házasság, ahogy ő mondta, „egy darab papír” csupán. Meg egyébként is, egy ódivatú intézmény.

Azóta nyolc év telt el, mígnem néhány hete az egyik internetes közösségi oldalon gratulációk arzenálját pillantottam meg. A jókívánságok fölött pedig egy fehérbe öltözött, mosolygós menyasszony fotója köszönt vissza. Az esküdöző lány volt az.

Tény, hogy mindenkinek mást jelent az elköteleződés. Ennek formáját pedig mindenki kedve szerint választhatja meg. Azt azonban távolról sem gondolom, hogy a házasság idejét múlt dolog lenne.

Amikor pedig azt látjuk, hogy Szolnokon évek óta emelkedik a házasságkötések száma, azt hiszem, sokan gondoljuk ugyanezt. A növekvő számoknak persze akkor van csak értelme, ha min­degyik mögött valóban életre szóló kötelék húzódik. Főként, mert a megyeszékhelyen kötött házasságok felbontása is megnőtt.

Nem könnyű választ adni arra, hogy mitől működik jól egy házasság. Hiszen mindenki szívéhez másként vezet az út! Abban azonban biztos vagyok, jól meg kell gondolnunk, kinek mondjuk ki végül a templomi boldogító igent. Azt ugyanis nemcsak egymásnak, de valaki másnak is címezzük odafent...