SZOLNOK

2018.11.20. 11:30

Nyolcvanhárommillióból újulhatott meg a Bán úti kollégiumépület

Közel 82,7 millió forintból két szinten 34 lakószoba, illetve mindhárom szinten három vizesblokk és az összes szociális helyiség megújult a Szolnok Városi Kollégium Bán úti tagintézményében.

Mészáros Géza

Brahmi Ilona, a városi kollégium igazgatója, Szalay Ferenc polgármester és Szutorisz-Szügyi Csongor tankerületi igazgató (középen) megtekintették a felújított lakószobákat

Fotó: Csabai István

A Szolnoki Tankerületi Központ sikeresen pályázott az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében – több más Szolnok kistérségéhez tartozó intézménye mellett – a Bán úti kollégium egyes részeinek felújítására.

A tanulószobákban új padlóburkolatot, beépített szekrényeket, radiátorokat, akadálymentes ajtókat építettek be. Megtörtént az épület akadálymentesítése is, mindazonáltal a fejlesztéssel higiénikusabb, egészségesebb körülmények alakultak ki.

A felújított épület avatóünnepségén Szalay Ferenc polgármester, Szutorisz-Szügyi Csongor tankerületi igazgató és Brahmi Ilona intézményvezető egyaránt hangsúlyozta, fontos, hogy a kollégiumban élő és tanuló fiatalok olyan vonzó környezetben legyenek, mely motivációt ad a mindennapjaikban adódó feladataik elvégzéséhez. Mindemellett a pedagógusok számára is megteremti a méltányos nevelés-oktatás feltételeit.

Brahmi Ilona, a városi kollégium igazgatója, Szalay Ferenc polgármester és Szutorisz-Szügyi Csongor tankerületi igazgató (középen) megtekintették a felújított lakószobákat
Fotó: Csabai István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában