dicséret

2018.12.06. 17:10

Országos elismerésben részesült a nagyiváni polgárőrség vezetője

Nemrég országos elismerésben részesült Földi István, a nagyiváni polgárőrség vezetője, járási koordinátor. Budapesten, a Stefánia-palotában vehette át az országos rendőr-főkapitány elismerését.

Ujvári László

A díjazott Földi István büszkén mutatja a nagyiváni polgárőrség gépjárművét

Fotó: Ujvári László

– Mindössze néhányan kaptak az országban ilyen magas dicséretet. Rendkívül megtisztelő, hogy én lehettem az egyik. Mi, polgárőrök, ingyen, szabadidőnkben dolgozunk. Nagyon nagy öröm, hogy méltányolják a munkánkat – vélekedett a díjazott.

Talán nem véletlen, hogy a szép, igényes oklevél mellé egy karórát kapott ajándékba. Épp azokban a napokban romlott el a régi karórája. Ez utóbbi tehát a hab volt azon a méretes tortán, melyet az elismerés jelentett számára.

A méltatás szerint kiemelkedő munkáját, hozzáállását és elhivatottságát jutalmazták. Úgy érzi, nem lehet kiemelni egyetlen momentumot sem az előző évtizedekből. A legfontosabb eredménynek azt tartja, hogy több mint húsz éve dolgoznak a település és az ott élők biztonságáért. Örül, hogy a kezdetektől fogva részese lehet ennek. A rendszerváltozás idején hirtelen nagy hiány lett a rendőrökből. Tettre kész férfiaknak és nőknek köszönhetően falvakban és városokban egymás után alakultak a polgárőr csoportok. Földi István is alapítója volt a nagyiváni polgárőrségnek.

– Nem gondoltuk volna, hogy ekkora dolog lesz belőle. Az önkormányzat szervezésében, de a szükség hívta életre. Járőröztünk, biztosítottuk a település biztonságát. Az ezredforduló után aztán nagy változások jöttek – idézte fel.

Megnőtt a támogatás, ezáltal több lett a feladat is. Akkoriban több betörés előfordult Nagyivánon, elsősorban kereskedelmi egységekbe hatoltak be az elkövetők. Mint boltvezető, a frontvonalban találkozott a biztonság megerősítésének igényével, a cselekvés szükségével. Bár a polgárőrséget 1991-ben hívták életre, egyesület csak 1998-ban lett belőle. Egészen 2005-ig polgárőrként vett részt Nagyiván Község Polgárőr Egyesületének munkájában. Mikor elődje elköltözött a faluból, őt kérték fel a folytatásra.

– Az egyesület jelenleg hatvan tagot számlál, nagyon jó kapcsolatot ápolunk a környező szervezetekkel. Közben én látom el a járási koordinátori feladatokat is. Összefogom, összehangolom a járásban működő polgárőr egyesületeket. Elmondhatom, hogy a megye egyik legjobb járása a miénk – fogalmazott, utalva például arra, hogy alacsony a bűncselekmények száma. A települési polgárőrségek sokat segítik egymás munkáját. Átjárnak egymáshoz, segítenek biztosítani a nagyobb rendezvényeket, például a Halasnapokat Tiszafüreden.

A díjazott Földi István büszkén mutatja a nagyiváni polgárőrség gépjárművét
Fotó: Ujvári László

– Jól működő, jól szervezett csapatunk van itt, Nagyivánon. Olyanokkal dolgozhatom, akikre nyugodtan lehet számítani – hangsúlyozta a csapattagok érdemeit. Hétvégente rendszeresen járőröznek a falu utcáin. Érdekesség, hogy a település polgármestere maga is aktív tagja a polgárőrségnek, gyakran vállal járőrszolgálatot.

Földi István a rendszerváltozásig boltvezetőként dolgozott. Egyszer úgy gondolta átképezi magát és szakács lett. Gasztronómiai pályafutása azonban nem tartott sokáig, mert egy betegség miatt korán leszázalékolták. Jelenleg az egyik közeli presszóban dolgozik pultosként.

A munka és a polgárőrség mellett a család tölti ki minden percét. Harminchárom éves házasságuk alatt három fiút neveltek fel, két sajátot és egy örökbefogadottat. Miután saját gyermekeik kirepültek úgy döntöttek, szerencsét próbálnak, mint nevelőszülők. Jelenleg is négy gyermeket nevelnek, két testvárpárt. Az egyik Kunmadarasról, a másik Újszászról érkezett hozzájuk. A 8 és 13 éves korosztályba tartozó fiúk rögtön otthonra találtak náluk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában