egészségügy

2019.02.20. 16:52

Az ápolókat köszöntötték Szolnokon

A megyeszékhelyen is megemlékeztek a magyar ápolók napjáról.

Szathmáry István

Az ünnepségnek a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok mozgásszervi szakkórház adott otthont. Az eseményen Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő köszöntötte az egészségügyi dolgozókat képviselő dr. Junák Márta főorvost, a rendelőintézet vezető főorvosát, Kiss Máriát, a kórház ápolási igazgatóhelyettesét, illetve a megemlékezésen részt vevő ápolónőket és ápolókat.

Szalay Ferenc polgármester üdvözlő szavai után dr. Kállai Mária rövid tájékoztatóban foglalta össze a kormány egészségügyi dolgozókat érintő eddigi és jövőbeni intézkedéseit.

Rámutatott, hogy az elmúlt években észrevehetően javult a kórházak felszereltsége, ami az emberi tényező mellett szintén feltétele a minél jobb egészségügyi ellátásnak. Kiemelten szólt arról is, hogy egyre inkább igyekeznek a nagy önfeláldozást kívánó ápolói munka anyagi elismerésén is javítani.

Első lépésben előrehozták az országos szinten 83 000 főnyi ápolói testület 2019 őszére tervezett nyolcszázalékos béremelését, amit hamarosan további jövedelemnövelő intézkedések követnek majd, mutatott rá. 2016 és 2022 között ennek mértéke végül összesen százhatvanhárom százalékot tesz ki.

Az ápolók ajándékcsomagot vehettek át az ünnepség végén
Fotó: Csabai istván

Ezt követően a képviselő Szalay Ferenc polgármesterrel átnyújtott egy ajándékcsomagot az ápolóknak, melyet Kiss Mária ápolási igazgató-helyettes vett át. A magyar ápolók napja a Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére egyébként néhány éve kiemelkedő dátum az egészségügyben.

Ugyanis 2014 óta hivatalos az országgyűlés határozata alapján megtartott ünnep. Talán nem mindenki tudja, hogy ennek időpontja, vagyis február 19-e egybeesik Kossuth Lajos testvérének, a szabadságharc tábori egészségügyét megszervező Kossuth Zsuzsannának a születésnapjával.

Ezek is érdekelhetik