Jászkunság/Nyíregyháza

2019.02.26. 14:45

Az élbolyban végzett a Jászjányok tekecsapata

Húsz csapat gurította a tekegolyót a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyíregyházi versenyén. Az immár hagyománynak számító megméretésen nyolcvanan indultak. Az ország több katasztrófavédelmi igazgatóságáról érkezett versenyzők egyéni és csapatversenyben tették próbára tudásukat.

Czakó Nóra

Az egyéni gurításokat is értékelték.

Fotó: Várkonyi Edina

A rendezvényt Varga Béla ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője nyitotta meg. Az igazgató beszédében elmondta, egyre népszerűbb ez a sportág hazánkban, mivel ennyi csapat, mint az idén, még sosem jelentkezett az eseményre.

A négy főből álló csapatok a sorsolást követően négy pályán kezdték meg a versenyt. Minden játékos harmincszor guríthatott, és minden leütött bábu egy pontot ért. A szervezők az egyéni és csapatgurításokat is értékelték, így ez alapján alakult ki a végső sorrend.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot három csapat képviselte. Közülük a Jászjányok elnevezésű kvartett – soraiban Aknai Helga, Donkó Krisztina és Klemann Ildikó századosokkal, valamint Zombori Tünde alezredessel – az összesített ötödik helyen zárt, és kiérdemelte a „Legeredményesebb női csapat” különdíját.

Az egyéni gurításokat is értékelték.
Fotó: Várkonyi Edina

Ezt Gerebenics Károly alezredestől, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnökétől vehették át – mondta hírportálunknak Németh Ádám megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában