Francia kapcsolat a megyében: a Chausson buszok története

Óriási erőfeszítésekkel helyreállítottak néhány buszt, mellyel megkezdték a távolsági forgalmat a Budapest–Gyöngyös útvonalon. Teltek-múltak az évek, mind több járatot indítottak, de hamarosan aggasztó méretű lett a megfelelő autóbuszok hiánya. 1947-ben, az úgynevezett hároméves terv keretén belül több száz jármű beszerzését vették célba.

A hazai ipar nem volt képes ekkora mennyiség előállítására. A szomszédos országok, a csehek és a németek szintén képtelenek voltak ekkora teljesítményt produkálni, mivel az ottani gyárak is súlyos háborús károkat szenvedtek, és nehezen haladt a helyreállítás. Így fordult a figyelem Franciaország felé.

A MÁVAUT három szakembert küldött ki, hogy tanulmányozzák a Chausson típusú autóbuszt. A kedvező benyomások után a Gazdasági Főtanács megengedte húszmillió dollár értékben francia busz beszerzését.

Először ötven darab került az országba, majd ezt követte 1948-ban még negyven jármű. Az új autóbuszt benzinmotor hajtotta, negyvenöt személy szállítására volt képes. Eredetileg a hátsó tengelyen is két kerék volt. Ezt alakították át a magyar újítók.

A Magyar Távirati Iroda 1948. október 27-én így tudósított:

„…A francia tőkés nem ad abroncsot. A MÁVAUT dolgozói értekezleten beszélték meg a kérdést, elhatározásukat tett, újítás követte: az autóbuszok hátsó hídját „ikresítették”, azaz az eddigi két hátsó kerék helyett négyet szereltek fel. Az ily módon átalakított, hazai gyártmányú abroncsokkal ellátott kocsik teherbíró képessége megnövekedett, lehetőség nyílt arra, hogy több utast szállítsanak. A nagy sikerű újítás eredménye: egyetlen autóbusz sem esett ki a forgalomból, ma már az ötven francia autóbusz közül harminchárom fut hátsó ikerkerekekkel…”.

A buszokon már sűrített levegővel működtetett (pneumatikus) ajtó volt. A csomagtartó a tetőn kapott helyet, ahová a kocsi hátulján elhelyezett létrán lehetett feljutni. A MÁVAUT szétosztotta a buszokat a főnökségein. 1948-ban két Chausson került a szolnoki főnökséghez.

A Berekfürdő–Karcag–Kisújszállás–Túrkeve útvonalon már ilyen francia járművek közlekedtek. 1953-ban még öt darab Chausson busz került a MÁVAUT Szolnoki Főnökségéhez. Ezek az új fejlesztésű járművek már több utast, mégpedig ötvenhét személyt tudtak szállítani.

A későbbi összevonások következtében ismét kerültek a megyeszékhelyre francia buszok, így előfordult, hogy tizenkettő is szolgálta az utazóközönséget.

Az autóbuszokkal kapcsolatban eltérő véleményeket fogalmaztak meg. Volt, aki üzembiztosnak tartotta; megint mások szerint csak a baj volt vele. Mérete viszont vetélkedett egy vasúti személykocsival. Mindenesetre a Szolnoki Autóbusz-közlekedési Vállalat tulajdonában 1957-ben még mindig két Chausson buszt említettek.

Azután szép lassan eltűntek a megye útjairól. Valószínűleg az alkatrészhiány miatt. A háború után a magyar gépgyártás is talpra állt. Az ötvenes évek közepére a hazai gyár, az IKARUS is létrehozott egy hasonló típust: a 31-est.