2019.04.28. 13:15
Piknikkel nyitotta meg a szezont a szolnoki Tabáni Tájház
Idén is megszervezte a Magyarországi Tájházak Szövetsége a Tájházak Napját, ez alkalomból Szolnokon is számos programmal várták a látogatókat.
Tőkés Ágnes, a tájház vezetője is kivette a részét a virágültetésből
Fotó: Szoljon.hu
Ahogy minden évben, úgy idén is megszervezte a Magyarországi Tájházak Szövetsége a Tájházak Napját. Az országos rendezvény a tájházak összefogását jelzképezi, és egy remek alkalom arra is, hogy megkezdjék a szezont, felhívják a leendő látogatók figyelmét a tavaszi, nyári programokra.
Szolnokon sem történt ez másképp, a megszépült Tabáni Tájházban hangulatos programokkal várták az érdeklődőket április 27-én, szombaton.
Tőkés Ágnes, a tájház vezetője elmondta, a Tabáni Piknik névre keresztelt eseményen a kézműves foglalkozás mellett virágokat is ültettek a vendégekkel.
— Különböző anyagokból kis lepkéket készítettünk, és szebbnél szebb virágokkal díszítettük a tájház kertjét — részletezte.
Az esemény eredeti terveiben szerepelt a Zagyva-parton megtartott piknik is, ám az időjárás nem kedvezett a programnak. A szervezők és a látogatók azonban nem csüggedtek, a tájház kertjében, egy fedett helyszínen fogyasztották el a házi készítésű finomságokat.
Tabáni Piknik a szolnoki Tabáni Tájházban