2019.05.11. 06:53
Élete a labdarúgás és az utánpótlás-nevelés
Három éven belül második alkalommal vehette át az Év edzője elismerést Bóza László nemrégiben. A Tiszafüredi Városi Sportegyesület (TVSE) utánpótlásedzője már fiatalon kapcsolatba került a labdarúgással, azonban nem a pályán, hanem az oldalvonal mellett teljesedett ki.
Bóza László 1984-ben született Budapesten, majd 1999-ben költözött családjával Tiszafüredre
Fotó: Ujvári László
Két évvel ezelőtt, 2017-ben is ő kapta a város kitüntető díját. Nyolc éve foglalkozik gyerekekkel. Jelenleg az óvodás korosztály, valamint az általános iskola ötödik-hatodikos korcsoportja pallérozódik az általa tartott edzéseken.
– Nagyon örültem, amikor megtudtam. Büszke vagyok arra, hogy az egyesület edzőjeként vehettem át a díjat – értékelt a fiatal szakember.
– Hogy milyen munkát végzek, azt a gyerekeken lehet lemérni. A létszámukon, az elért eredményeken és azon, hogy milyen pályát ír le a fejlődésük – mondta
Budapesten született, gyerekkora jelentős részét a főváros melletti Fóton töltötte. Tizenöt éves korában költöztek Tiszafüredre, éppen az ezredforduló előtt.
– Korábban ide jártunk nyaralni, így nem volt meglepő a szüleink választása – emlékezett vissza.
Felvételt nyert a helyi gimnáziumba, ahol már rendszeresen járt edzésekre. Borbély Imre és Somogyi Péter vezette be a labdarúgás világába, nekik köszönhető, hogy rendkívüli módon megszerette a sportágat.
Bár nem gyakorolta olyan szinten, mint szerette volna, de mindent megtett azért, hogy egyre jobb legyen. Évekkel korábban Fóton is szerencsét próbált.
– Mire felértem, a másik csapatnak már átadták a díjat – mondta nevetve.
Ha labdarúgó nem is lett, de a sportágban találta meg a számítását. Mindig érdeklődve figyelte, hogy irányítanak gyerekeket, illetve az elképzelések miként jelennek meg a pályán.
Végül a városi sportegyesület (TVSE) egyik trénere, Dorcsák Zoltán meghívására kapott lehetőséget. Mint utánpótlásedző vette át a 2004-es korosztályt, az akkori U9-es csapatot. A többi pedig már csak történelem, az élete részévé vált ez a munka. Sőt, hivatása lett!
– Mérföldkőnek tekintem azt a telefonhívást, amit Dorcsák Zoltántól kaptam. Még a pontos időpontját is elmentettem. Sokat köszönhetek neki, mentoromként tekintek rá. Sokat segített és segít most is a tanácsaival. Ezért nagyon hálás vagyok – jegyezte meg a fiatal szakember.
Az utánpótlás mellett jelenleg a felnőtt labdarúgócsapat technikai vezetője, hozzá tartozik minden adminisztratív feladat. Büszkeséggel tölti el, hogy részese lehet a felnőtt csapat sikereinek is. Számára azonban mégis az utánpótlás korosztályok okozzák a legnagyobb örömöt.
– Látni egy kisgyermek boldogságát, mindennél többet ér. Legyen szó egy jó passzról, labdaszerzésről, vagy gólról. Jó látni, hogy honnan, hova tud eljutni egy gyerek – magyarázta, majd büszkén sorolta azokat a füredi játékosokat, akik azóta nagy, neves csapatokat erősítenek.
Jelenleg továbbképzéseken vesz részt, igyekszik képezni magát. Szeretne hosszú távon a TVSE színeiben edzősködni, leszögezte: csak a tiszafüredi utánpótlásban gondolkozik.