Törökszentmiklós

2019.05.02. 15:28

Rendhagyó kiállítás tekinthető meg Törökszentmiklóson

Május 15-ig még megtekinthető a törökszentmiklósi Kézműves Örökség Egyesület kiállítása, amely a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéjéhez csatlakozva nyílt az Almásy úti kézművesházban. Az egyesület 2005-ben alakult 14 helyi kézműves kezdeményezésére, azóta 24 tagot számlálnak.

Molnár-Révész Erika

A tárlat az Almásy úti kézművesházban látható.

– Célunk a népi kézműves-foglalkozások megtartása és átörökítése a következő generációk számára. Ez egy nagyon szép, de nehéz munka is.

– Hiszen bár nagyon sok energiát fektetünk bele egy-egy programba, nem mindig olyan nagy az érdeklődés, amit várunk, mert olyan világban élünk, amikor szinte semmire sincs idő.

– Ezt szeretnénk megfordítani, és azt a keveset megőrizni és támogatni, amely megmaradt az utókornak – mondta el hírportálunknak az egyesület elnöke, Bán Andrea.

A tárlat az Almásy úti kézművesházban látható.
Forrás: Beküldött fotó

Az egyesület pályázatot nyújtott be az alkotóház felújítására azért, hogy bővíthessék kézműves-foglalkozásaikat, programjaikat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában