KISÚJSZÁLLÁS

2019.07.26. 18:51

A mesék csodás világába utaznak

A Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület nemzetközi nyári alkotótábort tart a héten. Mint Szabó Katinka egyesületi elnöktől megtudtuk, megyénk települései mellett érkeztek táborozók Gyöngyösről, Hajdúböszörményből, Esztergomból, Szegedről is.

Daróczi Erzsébet

A héten hagyományos aratási jelképeket, simított szalmaképeket – utóbbit Balogh Károlyné vezetésével –, csuhéból virágokat és szalma szakajtót is készítenek a résztvevők.

Utóbbit a Nagykörüből érkezett Gregor Balázs segítségével tanulják meg a tábor résztvevői. Augusztus ötödikétől pedig Mesék világa címmel rendeznek kézművestábort gyermekeknek. Mint megtudtuk, már több mint száz jelentkező van a városból és a környező településekről.

A kicsik az egy hét alatt gyöngy- és kagylóékszerektől a tutajon, hajón, repülő csészealjakon túl kavicsautót is készítenek. A táborzárót augusztus 9-én, pénteken este, a szülőkkel közösen tartják, ahol a gyerekek bemutatják munkáikat, és jelmezekbe öltöznek, hogy egy jó hangulatú közös beszélgetéssel, énekléssel zárulhasson a tábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában