Sziasztok, fiatalok! Íme egy gólyamese a továbbtanulásról

Sziasztok, fiatalok! Sziasztok, a hazai felsőoktatásba csütörtökön bekerült leendő hallgatók! Sziasztok, akik egyelőre nem jutottatok be főiskolákra, egyetemekre, de még küzdötök azért! Sziasztok, fiatalok, akik nem akarnak, nem tudnak bejutni egyetlen felsőfokú tanintézménybe sem! Mondok egy történetet. Amolyan gólyamesét.

Mészáros Géza

Van egy gyűrűm. Ezüst. Vékonyka és szerénynek mutatkozó. Attól az egyetemtől kaptam, ahol végeztem. Az ujjamon hordom. Ám nem kifelé, hanem befelé büszkélkedem vele, most mégis beszélek róla, nektek, értetek. Későn értem meg rá, akárcsak a jegygyűrűmre, melynek viselését ugyancsak méltósággal, a szívemben is hordom.

Számomra az egyetemi gyűrű nem tárgyiasult testékszert, hanem nemesen felemelő lélekdíszt jelent. Nekem önbecsülést ad, magabiztosságot nyújt. Én tudom egyedül csak, hogy az akkori életkörülményeim miatt mily’ nehéz volt hozzájutni. És nem a tanulmányi eredményeim okán. Azt jóra, majdhogynem kiválóra értékelték.

Az évek alatt a környezetemben fellépő gondok miatt nap mint nap feladhattam volna hallgatói létemet. Az akadályokat kizárólag magam ugrottam át, a rögös úton vergődve végül is célba értem, diplomám lett.

Rátok, többségetekre a főiskolás, egyetemi évek alatt számtalan szórakoztató élmény, remek közösségek, remélt kapcsolatok várnak, de álmatlan éjszakák, olykor esetleg fájdalmak és sírások is. Aztán majdcsak lesz diplomátok, s talán gyűrűtök is. De nem a gyűrű a végcél. Az „csupán” önbecsülést, magabiztosságot ad a továbbiakhoz.

Gyűrű viszont nálam annak is járna, aki a későbbiekben, diploma nélkül is megállja a helyét az életben. Dolgozik, családot alapít, gyermeket nevel, tisztességben megőszül, méltósággal megöregszik...