SZOLNOK

2019.10.29. 06:45

A kórházban hagytak egy tiszapüspöki mozgássérült férfit

Rosszul lett, és a szolnoki Hetényi Géza kórházba szállította a mentő, ahol szakszerűen kivizsgálták, haza azonban már csak taxival, hajnalban jutott egy Tiszapüspökiben élő mozgássérült férfi. Szabó Sándor kereste fel szerkesztőségünket azzal, hogy bár a betegszállítók aznap este Törökszentmiklósra is fuvaroztak beteget, Tiszapüspökibe őt mégsem vitték el, mert az szerintük túl nagy kerülő lett volna.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

– Nagyon rosszul érintett engem ez a történet... – mesélte még mindig csalódottan a Tiszapüspökiben élő Szabó Sándor. A hatvannyolc éves mozgássérült férfi egyik vasárnap este lett rosszul. Mentőt hívtak, ami este hét óra körül ért be vele a Hetényi Géza Kórház sürgősségi betegellátó osztályára. Kiderült, a vérnyomása és a vércukra is felszökött, ez okozta a tüneteit. A kórházban alaposan kivizsgálták és ellátták. Csak ezután kezdődtek a gondok.

– A kórházban nagyon kedvesek voltak, felajánlottak egy ágyat éjszakára. Csakhogy a feleségem már kétszer esett át szívinfarktuson, nem mertem magára hagyni. Ezért igényeltem betegszállítót. Ám a betegszállító nem vitt haza, pedig éppen akkor Törökszentmiklósra is szállítottak egy idős beteget. Ez olyan negyed tizenegy körül lehetett. Azt mondták, hogy Törökszentmiklósról Tiszapüspöki nekik kerülőút. Őt hazavitték, engem nem. Taxival kellett hazajönnöm Szolnokról Tiszapüspökibe, éjszaka. Fél kettőre értem haza – panaszolta Sándor.

– Az bánt, hogy otthagytak. Tizenkét kilométer lett volna csak. Annyi lett volna csak, hogy engem behoz, a törökszentmiklósi beteget meg továbbviszi. Vagy őt először hazaviszi, és engem utána. Attól függően, hogy hol a van a telephelye…– vélekedett.

Szabó Sándor panaszával megkerestük a területen működő egészségügyi szolgáltatók felett szakfelügyeleti feladatot ellátó Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát. Onnan azt a választ kaptuk, hogy hozzájuk az ügyben nem érkezett panaszbejelentés.

A konkrét esettel kapcsolatban felkerestük az Országos Mentőszolgálatot is, akik válaszukban azt írták, a szállítási kérelem (a jogszabály szerint 6 órán belüli hazaszállítás sürgősségi osztályról) rögzítése, az illetékes szolgáltatóhoz való továbbítása a szabályoknak megfelelően és késedelem nélkül megtörtént.

— A feladatot átvevő betegszállító szervezet azt a tájékoztatást adta, hogy a megadott címre érkezéskor a beteg már nem tartózkodott a kórházban, onnan korábban eltávozott — közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője.

Új járműveket is használnak a szolgáltatók

Jelenleg öt betegszállításra szakosodott egészségügyi szolgáltató látja el a betegszállítási feladatokat térségünk valamennyi településén, az Országos Mentőszolgálat koordinálásával.

Betegszállításra a megyében jelenleg harmincegy betegszállító gépjármű áll rendelkezésre. Ezeket speciálisan betegszállításra alakították át és engedélyeztették, az elmúlt egy évben tizenhat új gépjármű állt szolgálatba a régiek helyett, így növelve a betegek komfortját, biztonságát, válaszolta erre vonatkozó kérdésünkre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. A betegszállítás a megyében biztonságosan megoldott, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, a területi ellátási rend szerint történik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában