Vezseny

2019.11.25. 20:00

Egyre romlik az átkelőhöz vezető út a bal parton

Bár a vezsenyi kompot és a révészházat szépen felújították az idén, az átkelő földvári oldalán az út változatlanul nagyon rossz állapotban van, és csak egyre romlik a helyzet.

Kovács Berta

Szabó László révész a kátyúk okozta károkkal is szembesül

Fotó: Mészáros János

– Az a baj, hogy már nemcsak a kátyúkat kell kerülgetniük az autósoknak, de a gépkocsikat össze-vissza karcolják az útra behajló fák ágai is. Sajnos se a földvári, se a martfűi, se a vezsenyi önkormányzat nem tesz semmit – panaszolta Szabó László révész.

Szabó László révész a kátyúk okozta károkkal is szembesül
Fotó: Mészáros János

Pedig a három település adott már be korábban közös pályázatot az út rendbetételére, azt azonban forráshiány miatt elutasították.

– Nagyon sokat jelentene pedig, ha normálisan tudnánk itt közlekedni – hangsúlyozták ottjártunkkor a kompon átkelő autósok is. – Nagyon kátyús az út, vannak legalább negyven centi mély gödrök is, ez katasztrofális.

– Tényleg nem állapot, hogy harminc éve, amióta itt vagyok, egyszer sem csinálta meg senki rendesen ezt az utat. Már ott tartok, hogy az itt átkelőkkel összefogva mi magunk kátyúzni kezdünk, bár nem ez lenne a szabályos eljárás. De sajnálom az autósokat, főként az öregeket, mert látom, milyen balesetek történnek. Leszakad a kocsi lökhárítója, vagy kitörik a kereke, mert nincs figyelmeztető tábla, és ilyen útviszonyokra nem számítanak. Olajteknők mennek szét, aztán folyik az olaj a kompra. Ez természetvédelmi okból is kerülendő lenne. Egyszóval hihetetlen állapotok vannak, ráadásul némelyek még a szemetet is az út mellé hordják.

A nyáron a sokmilliós kocsik is inkább a gáton jártak. Sokan kerülnek a komp felé, ha dugó van a szolnoki hidak környékén, de kérdés, hogy meddig… És erre járnak nagy méretű kombájnok is, amik tovább rontanak az út állapotán – sorolta a révész a gondjaikat.

Érdeklődtünk Szabó Ferenc vezsenyi polgármesternél is, hogy a közeljövőben tudnak-e tenni valamit a helyzet javítása érdekében.

– Korábban felvetődött, hogy önerőből kátyúz az önkormányzat, egyelőre azonban meglévő forrásainkat másra kell fordítanunk. Természetesen, ha a jövő évben lesznek ilyen célra pályázati lehetőségek, mindenképpen élünk vele – nyilatkozta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában