TÖRÖKSZENTMIKLÓS

2020.01.19. 20:00

Nem csillapodnak a kedélyek Szakállason

Óriási feszültséget keltett Törökszentmiklós Szakállas üdülőövezetében, hogy a vízparti telektulajdonosok – megunva, hogy mindenki az ő telkükön keresztül jár-kel – akadályként kerítést állítottak. Emiatt a zártkerttulajdonosok nem tudták megközelíteni saját portájukat. Az önkormányzat ezért kisajátítási eljárást indított az adott telekrészekre, hogy oda utat építsenek, melyet mindenki használhat, és ezen keresztül épült volna ki a Szakállast ellátó szennyvízberuházás. A kisajátítást jóváhagyta a kormányhivatal, ám ezzel a történetnek még messze nincs vége.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Tizenhat telektulajdonos beperelte az önkormányzatot, szerintük más területen is megépülhet a tervezett út.

– Most ott tart az ügyünk, hogy a bíróság is kezdi belátni, nekünk van igazunk, hiszen ezt az utat máshol is meg lehetne építeni… – vélekedik az egyik telektulajdonos, Stummer Attila.

Szakállasi portájának vízpartja is van, ez is része annak a területnek, melyet az önkormányzat kisajátítana. Bár az értékbecslő által megállapított összeget az önkormányzat elküldte azoknak a tulajdonosoknak, akikkel korábban nem tudott megegyezni, sem Attila, sem másik 15 tulajdonos nem fogadta el a kárpótlást. Perre mentek, hiszen nem szeretnének megválni attól, amiért egykor megvásárolták a telket: a saját partszakasztól. Az első tárgyalás január első hetében volt Debrecenben.

Stummer Attila azt a dokumentumot mutatja, mely szerint a kisajátított terület alkalmatlan út építésére. Annak nagy része ugyanis már maga a tiszai holtág
Fotó: Beküldött fotó

– Vitatjuk az összeget és magát a kisajátítás tényét is, mert szerintünk az nem jogszerű – jelentette ki a telektulajdonos, aki egy másik lehetséges problémára is felhívta a figyelmet.

– Időközben az általam megbízott földmérő megállapította, hogy ebből a tizenkét méterből – melyet úgymond kisajátított az önkormányzat – nyolc méter a vízben van, négy méter pedig a part mentén közvetlenül húzódó bozótos. Az önkormányzatnak ezen a területen kellene utat építenie! A kormányhivatal ugyanis előírta a határozatban, hogy 2020 novemberéig az önkormányzatnak belterületi, szilárd útburkolatú közutat kell kiépítenie a kisajátított területen.

– Értelemszerűen ezt a vízen nem tudja majd megtenni, sem a „dzsungelen” keresztül. Vagyis, vettek huszonnégymillió forintért egy olyan területet, amelyen nem tudnak csinálni semmit. Erre az volt az önkormányzat reakciója, hogy indított egy teljesen új eljárást, új földkimérés alapján.

– Attól tartok, plusz területet akar majd tőlünk elvenni, hogy egyáltalán elérje azt a távolságot, amelyen utat tud majd építeni. Vagyis kezdődik még egy procedúra, és ez megint súlyos milliókba kerül majd az adófizetőknek, már most körülbelül ötvenmillió forintnál járunk… – tette hozzá Stummer Attila.

A per következő tárgyalását március első hetében tartják.

Az ügyben megkerestük Törökszentmiklós polgármesterét. Markót Imre egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre, miután ezek megérkeznek, közöljük az önkormányzat álláspontját is.

Másik nyomvonalat is lehetne választani?

Stummer Attila az ügyben érintett egyik telektulajdonos azt mondja, lett volna és lenne olcsóbb és egyszerűbb módja annak, hogy a tervezett utat kiépítse az önkormányzat, ugyanis van egy közeli, szerinte erre alkalmas terület.

– Annak eleje önkormányzati tulajdonban van, a többi részét – amely a mi magántulajdonunk – ingyen és bérmentve felajánlottuk, itt is megcsinálhatták volna az utat. A végén ugyan van hét telek, amelyeknek a kertfalába torkollik be a magánút, de ezt a nagyrészt elhanyagolt szakaszt nem is használják a tulajdonosok. Vagyis ez nem egy telek értékes, vízparti része, mint a miénk – hangsúlyozta.

A vízparti tulajdonosok úgy vélik, az önkormányzat csupán kényelemből választotta az ő vízparti telekrészüket. Egyrészt mert ott már egy viszonylag jó állapotú út áll, másrészt szerintük az önkormányzat úgy gondolta, a területet potom pénzért ki tudja majd sajátítani, és ezen keresztül a szennyvízberuházásba bekapcsolni a szakállasi településrészt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában