2020.02.10. 07:00
A venezuelai válságra is keresték a megoldást a szolnoki Vargások
Az ENSZ működésébe és a világ konfliktusainak folyamataiba tekinthettek be a napokban a Varga Katalin Gimnázium diákjai.
A Varga Katalin Gimnáziumot hat diák képviselte a szlovákiai programon, melyen az ENSZ közgyűlést modellezték
Forrás: Beküldött fotó
A fiatalok különböző országokat képviselve, bizottságokba rendeződve vitatták meg a nemzetközi szervezet tagállamainak problémáit, mint például a venezuelai válság helyzetét, az óceánok és a tengerek védelmét.
– A szlovákiai Túrócszentmártonban rendezett program az ENSZ közgyűlésének modellezéséről szólt. A Varga Katalin Gimnáziumot most először hívták meg erre az eseményre – indította gondolatait Koller Beáta, az intézmény történelem–angol szakos tanára. Hozzátéve, hogy a program lényege nem más volt, minthogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét megismertessék a diáksággal, és azzal, milyen globális kihívásokkal foglalkozik a szervezet. Arról is tájékozódhattak a fiatalok, hogy miként lehet a különféle régiók és országok között háborúmentesen, tárgyalások útján megoldani a konfliktusokat.
– A gimnáziumot hat, 10. és 11. évfolyamból érkező diákkal képviseltük, akik tapasztaltak már az efféle programokban. Hiszen részt vettek már az Európai Parlament modellezése kapcsán nemzeti és nemzetközi gyűlésen egyaránt – taglalta a pedagógus.
Koller Beáta hozzáfűzte, a mostani ENSZ modellezésen olyan világszerte ismert problémákkal foglalkoztak a tanulók, mint a venezuelai válság, vagy éppen az óceánok szennyezettsége. Voltak azonban olyan témák is, amelyek bár nem feltétlenül napjainkat jellemzik, hatásuk mégis máig érezhető. Ilyen például a boszniai háború. A konfliktussal az eseményen külön bizottság foglalkozott.
Emellett izgalmas kihívással néztek szembe a résztvevők a „futurisztikus bizottságban” is. Itt nem egy valós, hanem egy kreált problémával kellett foglalkozniuk. Ennek témáját az adta, hogy Törökországban a jövőben egy nacionalista csoport jön létre, amely átveszi a hatalmat az ország felett.
– A diákok nagyon jól érezték magukat, rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk tőlük. A program ráadásul angol nyelven folyt, így a nyelvtudásuk is sokat fejlődött – tudtuk meg.
A január 24–25-én lezajlott ENSZ „modellezésből” másfél napon át a bizottsági ülések zajlottak, ahol határozati javaslatokat alkottak a tanulók. Míg a közgyűlés programja fél napot vett igénybe. Javaslataikat ilyenkor szavazták meg vagy vetették el. Az ENSZ közgyűlésének modellezéséhez még novemberben kapták meg a témákat a Vargás diákok. Ekkor választhatták ki, hogy melyik bizottságban szeretnének szerepelni.
– Profi szervezésű programon vagyunk túl! A szervezők egy honlapot is készítettek, ahová a bizottsági témákhoz nagy mennyiségű forrásanyagot tettek fel. Ezzel is megkönnyítve a diákok felkészülését – hívta fel a figyelmet Koller Beáta.
Az iskolát Túrócszentmártonban Dömök Eszter Brenda, Gulyás Eszter Csenge, Kenyeres Emma, Da Cunha Carvalho Szabina Tamara, Hovodzák Orsolya és Korpás László képviselték. Őket Koller Beáta és Kéri Judit pedagógusok kísérték el.