Különféle technikákkal készítették a családfákat Mezőtúron

A falakon megannyi családfarajzot, képet, címert és újságkivágást helyeztek el. Minden sarok egy-egy família történetét jeleníti meg. A bejárat mellett egy nagy ládában szépen kidolgozott és összefűzött katonatörténeteket vehetnek kezükbe az érdeklődők. Emberi sorsok keverednek a teremeben. Ami közös bennük, hogy a jelenben élő utódaik fáradságos munkájának nyomán menekülhettek meg a feledés homályától.

– A múzeum kiállítása elsősorban olyan családtörténeteket mutat be, amelyek kapcsolódnak Mezőtúrhoz – mondja Ari Ilona, a Bodoki-Fodor Helytörténeti Egyesület Családkutató Tagozatának vezetője. Hozzáteszi, hogy a keresgélés során jó néhány tag jutott el a városig, felmenőik múltja több ponton is kapcsolódik Mezőtúrhoz. Külön kiemeli, hogy a katonatörténetek kutatása az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kap a csapat munkájában.

– Sajnos a város irattára majdnem teljesen megsemmisült a második világháború után, így ez némiképp nehezebb területet jelent – említi. Ám a majdnem színig telt láda arról árulkodik, hogy aki keres, az bizony talál. Márpedig a terem tanúbizonysága szerint jó néhány tag járt szerencsével a keresgélés során. Déd-, ük- és még szépszülők nevei is sorakoznak az ágrajzokon, amelyek igen részletesek, és jó néhány történet fűződik hozzájuk. Az egyik falon akkora családi ábra látható, amely az 1700-as évekig visszamenőleg részletezi a famíliát. Nincs két egyforma megoldás, így igazán látványos, változatos a családok bemutatása.

– Számunkra azért különleges ez a tárlat, mert így mélyebben megismerhetjük egymás módszereit. A családfa rajzolásával, szemléltetésével kapcsolatos praktikákat, ötleteket is kicserélhetjük egymás között – jegyezi meg Ilona. Ő maga szintén bemutatja családjának mezőtúri szálait.

– Ez itt a nagyapai családom, az M. Varga. Egy kisebb tanyájuk volt a Körös partjánál. Gyermekkoromban sokat voltam a nagymamámnál, imádtam azokat a nyarakat! – meséli mosolyogva. A szépen kidolgozott családfa mellett egy kis vitrinben tárgyak is pihennek. Többek között egy tányér, amelyből Ilona gyermekként a kedvencét, a mákos tésztát fogyasztotta.

A legtöbben szerdán házasodtak

A családi történetek remek korrajzot is adnak. Számos levéltári dokumentum és adat enged bepillantást a régi idők szokásaiba. Így például abba, hogy a huszadik század elején a legtöbb házasságot szerdai napokon kötötték. Egy hétvégi ceremóniához külön esperesi engedélyt kellett szerezni. Az özvegyek gyászideje pedig eltérően alakult egy új frigy előtt a férfiak és nők esetében. Az egyedül maradt férj hamarabb keresett új asszonyt. Még a megözvegyült feleségek tovább gyászoltak, a szomszédok és családtagok segítették őket a ház körüli tennivalókban.