Dr. Pardi Norbert Karikó Katalinnal fejlesztette a vakcinát

A Kisújszállásról származó dr. Pardi Norbert, a pennsylvániai egyetem adjunktusa, tíz éve dolgozik mRNS terápiás módszerek kidolgozásán, és fontos szerepe volt a koronavírus-vakcinákban használt technológia kifejlesztésében. Norbert 2011-óta dolgozik Amerikában, hogy kutatásaival hozzájáruljon a tudomány sikereihez.

Köllő Judit

Pardi Norbertet Karikó Katalin hívta Amerikába, hogy közösen dolgozhassanak

Forrás: Beküldött fotó

– A város szélén laktunk a szüleimmel, ahol nagyon közel volt az erdő és a mező, ott töltöttem az egész gyerekkoromat – meséli dr. Pardi Norbert.

– Fociztunk, cserebogarat fogtunk, és állandóan a szabadban nyüzsögtünk. Már gyermekkoromtól kezdve elvarázsolt a természet, így nem volt kérdés számomra, hogy milyen szakirányt válasszak általános iskolai tanulmányaim befejezése után. A szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban végeztem angol–biológia szakon, ahol nagyon jó tanáraim voltak, többek közt Maczkóné Pénzes Katalin, aki biológiát tanított, illetve Rácz Éva kémiatanárnő. A középiskolai tanulmányaim után a Szegedi Tudományegyetemen végeztem molekuláris biológia-genetika szakirányon, majd 2011-ben doktori fokozatot szereztem.

Orvos nem szerettem volna lenni, mert nem illik hozzám, inkább laboratóriumi kutató munkát szeretek végezni.

Pardi Norbert nagyapja és a koronavírus elleni egyik vakcina egyik kifejlesztője, Karikó Katalin édesapja ugyanabban a hentesüzletben dolgoztak Kisújszálláson. A fiatal biológus már az egyetemi évek alatt kikérte a családi barát tanácsát a jövőjével kapcsolatban. Így Norbert 2011-ben kiutazott, hogy Katalinnal dolgozhasson, aki az mRNS alapú terápiák technológiájának úttörője. Közös kutatásuknak nagymértékben köszönhető az egyik legígéretesebb koronavírus elleni vakcina kifejlesztése.

Dr. Pardi Norbert a pennsylvániai egyetem egyik kutatócsapatával a koronavírus esetlegesen felbukkanó új típusai ellen használható vakcinán is dolgozik
Fotó: Beküldött fotó

– Katalin a mentorom, akivel nagyon régóta jó viszonyt ápolunk – meséli Norbert. – A kétezres évek közepétől kezdve hívott Amerikába, hogy együtt dolgozhassunk. Ekkoriban még sok nem tisztázott kérdés volt az RNS-terápiás lehetőséggel kapcsolatban. A nem módosított mRNS a szervezetbe jutva, úgy mint a legtöbb RNS-vírus esetében, erős gyulladással járó immunválaszt vált ki.

Ennek a problémának a megoldásában segített Karikó Katalin és Drew Weissman immunológus, akik felfedezték, hogy az RNS bizonyos építőköveinek módosításával el lehet kerülni az RNS-bevitelt követő erős gyulladásos folyamatokat.

– Ezt követően azt kellett kitalál­nunk, hogy miként óvjuk meg az RNS-molekulát a szervezetbe jutását követő nagyon gyors lebomlástól. Hét évvel ezelőtt rátaláltunk azokra a nanorészecskékre, amelyben az RNS több napig meg tud maradni a szervezetben. A jelenleg használt SARS-CoV-2 mRNS-vakcinák az általunk kifejlesztett módosított RNS-lipid nanorészecske platformot használják.

Norbert a pennsylvániai egyetemen egy kisebb csapattal dolgozik. Univerzális influenza, valamint új típusú koronavírus elleni vakcina kifejlesztésén munkálkodik, ami a potenciálisan felbukkanó, különböző típusok ellen véd. Az a legfőbb céljuk, hogy az RNS-alapú terápiát az élet minél több területére eljuttassák.

Kisújszállásra hazahúzza a szíve

– Megszoktam már a külföldi életet, de mindig is Magyarországra, azaz Kisújszállásra húz a szívem – beszélt hírportálunknak honvágyáról is dr. Pardi Norbert.

– Otthon érzem a legjobban magam, igyekszem minél többet hazalátogatni. Amikor Európában járok a munkámból kifolyólag, ha csak pár napra is, de mindig hazalátogatok az itteni családomhoz. Egyelőre maradunk Amerikában a párommal, mert itt most nagyon érdekes dolgok történnek. A feleségemmel, aki patológus rezidens az egyetemen, a következő három évben még biztosan itt leszünk, utána majd meglátjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában